10. nap A nyaralás

Hát ma aztán tényleg furcsa dolgok történtek. A tegnapi áramszünetet, ma a vízhiány követte. Délután 2 után elmúlt a víz, most már este 7 óra van, víz sehol. Internet már rég nincs. Szolgáltató közölte, majd lesz. (Szóval ami elromolhatott, az el is romlott.)
Fennakadást nem okoz, a medence tele van.
Délelőtt elcsalinkáztunk a faluba, láss csodát, cyber cafe nyitva volt. Megrohantuk a számítógépet, most nem volt problémánk a pen-nel. Természetesen jótt mosolyogtunk, szállásadónk a mellettünk lévő gépen végezte üzleti levelezését. Hiába, itt a szolgáltató az úr (bár otthon is) mindenki oldja meg az életét, ahogy tudja. Visszafelé meglátogattuk a piacot és végre 6 nap után meg tudtuk venni Apa kedvenc magjait. Délutánra lett nass. A piacra bemenet, mellék kanyarodott egy Landi, kiugrott belöle Ali (Őt tényleg így hívják), aki a tavalyi sivatagi turánkat szervezte. Emlékezett ránk, Apánk még puszikat is adott, itt így szokás ( a barátság és megtiszteltetés jele, idegenekkel nem szokás. Ezt még Jemenben magyarázták nekem). Kedvesen érdeklődött felölünk és csendes kísérletet tett egy újabb túra meghívásra. Ezt mi kedvesen elutasítottuk és békésen elváltunk. Talán nagyképűségnek hangzik, de pontosan emlékezett ránk és kis autónkra. Kellemes meglepetés volt az is reggel, hogy gazdánk emlékezett arra, hogy a mi kedvenc kajánk a pastilla. Este ezt kapjuk vacsorára. Végleg úgy éreztem, hogy hazajöttem.
Délutáni szieszta után a meleg legyűrésére (ismét 47 fok) a medencét választottuk. Már megint egy számunkra furcsa dolog történt. Beborult, a szél feltámadt, dörgött és a legnagyobb esemény rákezdett az eső. A medencébe tocsogva a fejünkre esett az eső.

.

Mi nagyon meglepődtünk, a helyi erők nem. Valószínű, hogy ez csak számunkra izgalmas.

Nagyon jó dolog.
Ha mi egyszer betesszük a lábunkat Marokkóba történik valami szokatlan, lehet, hogy mi vagyunk az Isten csapása itt.
A változatosság kedvéért valami repülő állat össze-vissza csipkedett, olyan vagyok mint egy gyerek, akit a bárányhimlő kapott el. Jelentem nem bolond vagyok, tényleg megcsipkedett valami.
Az este sajnos már a csomagolás jegyében telik el. Holnap kora reggel elindulunk az Iriki tavon keresztül nyugat felé. Ezt az utat már ugyan egyszer megtettük 2006-ban, de ezt érdemes még egyszer. Ha jó leszek, vezethetek, a múltkor Apa teljesítette a távot.
Azt hiszem, tényleg öregszünk, másfél hét alatt, alig több mint egy liter pálinkát ittunk csak meg, az a szégyen fog érni, hogy hazáig kitart, lehet, hogy még viszünk is haza.

. .

(Mama helyesírása hasonlatos Fülig Jimmy-éhez. Ráfogom a laptop billentyűzetére, majd kijavítom.)