1 nap: Érd Zabljak

Ilyen még nem volt, átírom a beszámolót, 4 nap után kezdtem el és pont a lényeg kimaradt, na most ezt próbálom korrigálni.

Hát eljött a nagy nap. Az izgalom és az utazási láz Apát hajnali fél négykor kizavarta az ágyból. A szokásos reggeli készülődés, kutya búcsúzás után irány Mohács. Mohácson találkozunk Zitáékkal. Feladat, hogy érkezés előtt 1 órával küldjünk ébresztést. Természetesen már háromnegyed hatkor telefonáltunk, mert már Szekszárdon jártunk. Érkezéskor az utcán vártak forró kávéval. A Duna parton elfogyasztott kávé után vágtunk közös kalandunknak.

.

Irány Udvar a határállomás és máris Horvátországba léptünk át. Az út elején autópályán haladtunk és 9 órakor Bosznia előtt az utolsó tankolást megejtettük. Rötyögve állapítottuk meg, bizony már 3 órára Zabljakba leszünk (kiejteni, mint később megtudtuk Zsabljak). Hát jött Bosznia és a számításaink meghaltak. Az út elején néhány eltévedés után, ami állítólag azért történt, mert én erőszakos voltam, de igazából a navigáláskor Apa a kérdésemre, mely szerint jobbra vagy balra menjek, a válasz az volt: talán menj balra, amikor elfordultam, akkor közölte jobbra kellett volna. Mint köztudjuk, ilyenkor elfogy a türelmem, ezért kisoroltam és a hatalmat átadtam. Na innen béke volt, szegény megszopta a szerpentineket és táblákat. Az országra az jellemző, hogy minden állampolgára közlekedési táblákat gyárt, melyeken csak 30-50  szám szerepelt. Ezt csak a szerpentinek és az állandó lakott területek fokozták. Rendőrből sok van és mindegyik kezében villámló bot. Nem érdemes kockáztatni. Mi másodszor járjuk a világot Pókkal, az a zseniális, hogy Ő is felesleges, nagyon bosszantó dolognak tartja a büntetést. Így az előírásoknak megfelelően tartottuk a sebesség korlátozást. Ez erősen álmosító és unalmas volt. A rádió, amit Apa beszerzett napközben lemerült, váltani kellett. De ez egy felkészült csapat, mindkét autóban van rádió, csak felmutatta Zita a hátunk mögött és cseréltünk, helyreállt a kommunikáció. Rádión megbeszéltük, álljunk meg egy kis pihenésre. Az út szélén egy kiállási ponton kisoroltunk. Pók és Zita félig csukott szemekkel szálltak ki és egy kávéra sóvárogtak. Erre csak úgy nyílt lehetőség, ha főzünk magunknak.  Egy fillér bosnyák pucukánk sem volt. Két autó egymás mögé beállt, közben egy kis hellyel. Nyíltak a kocsik és előkerültek a konyhák. Apa előhúzta a fantasztikus camping gázfőzőjét, Zita a jól bevált (általam nagyon szeretett) kotyogó kávéfőzőjét és máris készült a kávé. Már elfelejtettem mennyire lehet kávéval teletömni, így nagyon finom, de némileg zaccos kávét készítettem. Kis sűrített tejünket (magyarul majom gecit) előbányásztam, amivel Póknak sikerült örömet okoznom. Camping főző elrakása során kiderült, hogy kicsire összerakható elegáns táskájába nem fér be csak palack nélkül. A palackot viszont lehúzni nem lehet, mert akkor csak a lyuk marad és gáz nélküli palack. Némi vihogás és már ébredés után folytattuk utunkat. Egy szó mint száz, a 300 km-t sikerült 9 órától délután 5-ig abszolválni.  Egyszer csak eljutottunk egy sorompóhoz, egy kókadt egyenruhás ember odajött hozzánk és kérte az útleveleinket, na ebből tudtuk meg a határra érkeztünk. Néhány km után igazi határállomáshoz érkeztünk, ahol nagyon kedves és barátságos határőrök fogadtak. Na ez volt a Montenegró határa. Ugyan azonnal kértek 10 EUR környezetvédelmi díjat, amiről a matricát ki is kellett nyalni a szélvédőre (ennek másnap jelentősége lett). Esteledett és még volt 100 km. Hallatlanul szép vidéken vitt az utunk. Gyönyörű hegyek között, természetesen szerpentinekkel teli úton közeledtünk szállásunk felé. Mi mentünk elől és véletlenül megtaláltuk a szállásunkat második kísérletre. Kedves faházas apartmanok voltak. Enyhe problémát okozott néhány percig, hogy az ott tartózkodó háziasszony a montenegrói (szerb?) nyelven kívül nem beszélt más nyelvet. A papírunkat ( a foglalást) bőszen mutogatva, végül is egy telefonra szánta rá magát. Na a főnök megengedte, hogy a már lefoglalt és kifizetett szálláshelyünket elfoglaljuk. A reggel öt óra úton lévő vándorok, a csomagok cuccolása után, sör (előtte vettünk néhány doboz helyi sört, állítólag iható volt) és pálinka fogyasztásba fogott, ez rendezte egy napos zötykölődésünket. Sokat röhögve elbattyogtunk úgy egy száz méterre lévő kocsmába, ahol kellemesen megvacsoráztunk újabb sörök és borok kíséretében. Szálláshelyünk kifogástalan volt, a görög lépcsőt leszámítva, amin a hálószobákba lehetett felmászni. Én elhatároztam, akármi is lesz éjszaka, le nem megyek pisilni éjszaka, úgy lett. A nyugovóra térés előtt megbeszéltük a reggeli indulást és ismét jóváhagytuk az otthon megtervezett másnapi kalandtúrát.