Hát mindjárt utazunk.
7 év után először nem Afrikába.
2010-ben kétszer sikerült eljutni Afrikába. Nem untuk meg, de az egyszeri turista hiába tervez, a világ dönt helyette.
2010 őszén, mit őszén, a marokkói hazafelé úton már terveztük a 2011-es kalandtúrát Apával.
Zitával és Pókkal is megosztottuk terveinket. Sakkoztuk, egyeztettük az időbeosztásainkat, és már karácsony előtt abban a hitben éltünk, hogy április végi indulással 2011. májusában négyen felidézzük, felfedezzük ismét Marokkót. Megbeszéltük a kalandok irányait, mindenki összerakta azokat a helyeket, amit már megjárt, de visszavágyott, illetve ami eddig kimaradt, de szeretné látni.
De jött az arab tavasz.
Mi – itt  közel a 60-ik évhez – a  természettel és magunkkal még képesek vagyunk – ebben hiszünk – felvenni a küzdelmet, de a politikával nem. Nekünk elég adrenalin a természet kihívásainak megfelelni, de a békétlen emberek kiszámíthatatlanok, izgalom és a félelem nem ugyanaz. Február végén eldöntöttük, nem megyünk Afrikába. De 2 autóval négyen csak szeretnénk egyet kalandozni. Menjünk Albániába.

Hallottunk már a Balkán szépségeiről, de sokat nem tudtunk erről a vidékről. 
Az internet, a könyvek és térképek bújása után kialakult a Balkán körút. Montenegró és Albánia a cél. Ez most nagyon új dolog lesz. Új és rövid, csak 11 nap. Egy időben négyen ennyit tudtunk összehozni. Remélem hazaérkezésünk után is ez lesz az érzésem, az ismerkedés után ide is vissza akarunk majd menni.
A lényeg 2011. július 8-án elindul a Mitsu és a Landi – magyar neve Archie – a GAOP-pal, Pókkal és Zitával. Udvarnál elhagyjuk Magyarországot, Horvátország és Bosznia Hercegovina leküzdése után este már Montenegróban leszünk. (Hát ez nem semmi, hogy már egy nap alatt elérjük a célt).
Több közös evéssel összekötött egyeztetés után Apa és Pók a technikát felhasználva pontos útitervet készített, amiben természetesen Zitával mindig belelocsogtunk. De kész a végleges terv, ami arra jó, hogy tudjuk, mitől térünk el.

Az utolsó marokkói kiránduláskor a technikánk komoly károkat szenvedett, de most igazából felkészültünk. Már 3 kamerával, új fényképezőgéppel és 2 GPS-sel indulunk. Az autó is kapott új felszerelést. Már van highliftje (aki nem tudná, ez egy emelő), vizes palackja (útközben is lehet zuhanyozni, hátha ebben a korban baj ér), kemping gázfőzője (na csak kávéfőzésre) a régi felszerelések (na az se piskóta) mellé. Gyakorlott utazók révén a szokásos csomagolási lista is elkészült, de hát hol van már 65 trikó gatya és zokni. Most mindenből elég 24, már csak egy bőrönddel és 2 hátizsákkal megyünk.
A felkészülés során a szokásos oltásokat kiegészítettük a kullancs ellenivel is, mégis a hegyek közé megyünk és ez nem kősivatag lesz. A hegyek a kedvenceim, Montenegróban és Albániában ezek gazdagon vannak, úgy 2000-3000 méter magasak (kiderült Európa második legnagyobb átlag magassággal – 705 méter – rendelkező  országa Albánia, ahol a világ 15 legjobb  off-road  lehetőségeinek egyike). Kövek helyett lombok lesznek? Szeretném szeretni a zöld hegyeket is.

Pókot és Zitát is becserkésztük és 1 éjszakát leszámítva megint minden este szállodában hajtjuk fejünket álomra.
Montenegróban és Albániában (6 éjszaka) is a bevált internetes szállodafoglalást tettük, remélem ez is olyan megbízható lesz, mint a távoli Afrikába.
A korábbi években a hajózástól mindig rettegtünk az unalom okán, de most hazafelé Dubrovnik és Rijeka között az Adrián komppal jövünk haza, még se lehet egy nyaralás hajó nélkül.
Már csak néhány nap, aztán a szokásos csomagolás és pénteken hajnalban indulás.
Béla segítségével reméljük a Balkánról (az internet nem olyan gyakori, mint Marokkóban) is eljutnak az itthoniakhoz beszámolóink.
Nagyon készülök, biztos jól fogjuk érezni magunkat, remélem Zitáékkal olyan közös élményeket tudunk szerezni, hogy folytatjuk majd a közös felfedezéseket.