3. nap Santiagói lógás 01. 29.
Sok viszontagság után már a reggel jól kezdődött. Természetesen én az itteni idő szerint is 5 órakor ébredtem, nem hiába belül van a baj. Nagyon kellemes apartmanunkba Apára zártam a háló ajtaját, kávét főztem és papírra vettem a napot. Itt reggelente sokkal nagyobb a csönd. A forgalmat leszámítva ez a hatalmas ház csendes, nincs lift, ajtócsapkodás, mindenki alszik.
Apa, ébredés után megzsűrizte művemet és kijavította, de én már sürgettem, (természetesen a 2 számítógép, amelyikből az egyik Windows-os a másik Androidos nem igazán akarnak együttműködni, ez komoly időt rabol el időként) mert reggeliért kellett mennünk.
Ez nagyon jó buli, 3 percre van egy mini market, ahol meleg péksüteményt és minden jót lehet venni. Ja a péksütemény, forró és szerintem nagyon finom, helyben sütik. Előző este kitaláltuk, hogy a tetőteraszon reggelizünk. A vásárlás után Zitáék is megérkeztek és a nyolc kéz egyszerre felvitte a tetőre a reggelit. Hát ért is egy kis meglepetés. Asztal, tűzrakhely van, de szék az nincs. De ha már fenn vagyunk nem tudtuk kihagyni a látványt.
A várostól kicsit éjszakra egy magas hegy van, olyan, mint ha a várost védené. Egy igazi kopár holdbéli csúcs. Reggel kevesebb volt a pára és a még magasabb mögötte lévő hegyet is lehetett látni, de ami az igazi csoda a tetejét hó borítja. Két nap múlva azon kell átkelnünk, hogy Argentínába kezdhessük az igazi kalandot. Lesz itt komoly kihívás számunkra, a 34 fokból megyünk a télbe? De ez csak a jövő.
A székcipekedés és az állva reggelizés nem volt senki számára szimpatikus, visszahurcolkodtunk a lakásba. Ezek a közös reggelik nagyon jók, megdumáljuk a programot, kitárgyaljuk, ami előző nap véletlenül elmaradt és még jókat is eszünk. Még egyenlőre halvány elképzelésem sincs milyen lesz ez a lakóautósdi, de valahogy kitalálom. Ezt a szokást meg kéne őrizni.
Már másfélnapja nem sikerült a ház Wi-Fi-re ráakaszkodni, na ez mindenkit bosszantott. Reggeli után az első, hogy ezt valahogy megoldjuk. Levonultunk a recepcióra, újra elolvastuk a jelszót és kísérleteztünk. Nem jött össze. Szégyen, de kiderült közülünk senki nem ismeri az írásjeleket. Az egyértelműen kis z betűről kiderült, az igazából 2-es. Na innen minden probléma leküzdve, kommunikáció megoldva.
A program Santiago másik látványosságáról szólt. Elsétáltunk a központi piacra.
Átsétáltunk a villanegyeden.
Egy nagy téren a Iglesia székesegyház előtt máz izzadtunk. Izgalmas a városépítés. A templom mellett közvetlenül egy üvegpalota áll. Itt úgy tűnik békésen elfér egymás mellett a múlt és a jelen.
 . 
 . 
Na ennyit a kultúráról, jöhet a való világ…
A központi piac legnagyobb része a hal és minden vízben élő állat vására.
A piac közepén megszámlálhatatlan étterem, amelyek ezeket a tengeri szörnyeket teszik mások számára ehetővé. Belépéskor már hevesen invitálnak valamelyik étterembe. Végigkódorogtuk a piacot, hihetetlen méretű halak, polipok, kagylók és számomra nem azonosítható szörnyek voltak kirakva.
 . 
Némi lábmosást után (folyamatosan mossák a követ és a slagból jövő víz bárkit elérhet) beültünk egy étterembe. Senki nem volt éhes, de Apa kagyló vágyát mindenképpen ki kellett elégíteni. Az étlap láttán azért Pók is választott egy szörnyes tálat. Megörökítettem a kagylókat, ekkorát és Apa szerint finomat, még nem evett.
 . 
Már a séta közben éreztük, itt bizony nyár van. Ahol rásütött a hőmérőre a nap, az 34 fokot mutatott. Izzadtunk és úgy döntöttük nem sétálunk, taxizunk. Hazarepített a taxi és délutáni szieszta címén aludtunk, de úgy, hogy ha Zita nem kopog háromnegyed hétkor, talán sosem ébredünk fel. De kelni kellett, mert 7 órára jelezte a gazdánk, hogy költözünk az igazi apartmanba. Természetesen fél nyolcig nem jött, mi hárman bánatunkba megittunk egy üveg bort. Végre költözhettünk. Kifejezetten kellemes 2 hálószobás két fürdőszobás, és tökéletesen felszerelt konyhájú lakást kaptunk.
Élvezkedés helyett, újabb taxit szereztünk és elmentünk a szórakoztató negyedébe Santiagónak. Ez a Bellavista negyed. Mint később kiderült 3 utca és azok keresztutcái csak kocsmák, éttermek, bárok. Az utcai asztalokon túl, mindegyik a ház teljes alsó szintjét, de ha van, belső udvarát is uralja. A kocsmák olyanok, mint Cesky Krumlovba, egyszerűek, kocsmaszékesek, minden disznóságot el lehet követni.
Mi túl korán érkeztünk, féltíz körül, még csak az utcai teraszok voltak tele. Egy hatalmas belső udvaron száz étterem egymás mellett, az egyiket kiválasztottuk, a választás pazar volt. Olyan steak-et ettünk, hogy csoda.
Vacsora közben állapítottuk meg, hogy itt jó élni. A negyedben szórakozó emberek legtöbbje nem turista, hanem chilei. Itt ez így működik. Az emberek kedvesek, mosolygósak, tiszták, az öltözködésük laza, de van benne valami elegancia. Egy apró meglepetés azért ért minket. Bőszen élvezzük a kaját, amikor az asztalunkhoz lép egy enyhén kapatos hölgy, mond valamit, ami nem volt érhető, mélyen Apa szemébe nézett, majd kis műanyagpoharába elkezdte tölteni az asztalon lévő borunkat magának. Felocsúdva a döbbenettől, Apa kikapta a kezéből az üveget, a hölgy felvetette a fejét és továbbállt. Ma sem tudom ez mi volt.
Megállapítottuk, hogy nem tudunk felsorolni különlegességeket erről a városról, hogy valaki miért jöjjön épp Santiagóba. Itt igazából nem történik semmi, nincsenek építészeti csodák, nincs semmi turista látványosság csak egy igazi élhető város. A bevásárló utcákban a hétköznapi dolgok láthatók, nincsenek csoda márkák, de van minden. (A kirakatok érdekesek, kiválasztanak 2-3 árút és ezekkel van tele a teljes kirakat. Kicsit a régi Lenin körúti közért kirakat érzését hozta vissza). De élnek és jól élnek az emberek. Az utcák tele fiatalokkal és öregekkel, itt sétálnak, beszélnek egymással, közük van a városukhoz.
Hülye turistaként is jó itt lenni. Ez a négy nap nekünk is kell a nagy kaland előtt, aklimatizálódunk és nyaralunk. |