01.30 … még mindig Santiago a 4. nap
Az első érzésünk jó volt. Santiagóból elég három nap, még akkor is, ha az Air France nem így gondolta. Hát „kénytelenek” vagyunk nyaralni.
Az első két nap gyakorlatilag megnéztük a város főbb érdekességeit.
A harmadik – mai – nap kicsit zavarosan indult.
Már a reggelt is megzavarta a telefon. Egy magyar és egy chilei szám zörgette a készüléket. Ahogy kell, kinyomtam. A kisördög azért bennem volt. A chilei szám nem véletlenül az autó bérbeadóé? Megnéztük, nagyon hasonlított rá. Még nem jelentkeztünk be, hogy itt vagyunk..
Korán mentünk reggelit venni és 1 10-kor még nem volt nyitva a kis bolt, ahol vásárolni „szoktunk”. Sebaj. Irány a következő.
Itt ejtenék néhány szót a chilei árakról. Általában 1,000 peso a váltópénz. Én szedvics-aequivalensben számolok: egy sonkás/csirkehúsos jókora zsemle zöldségekkel, majonézzel kb. 2,500 peso. Egy komplett reggeli négyünknek – zsemle, tej, sonka, sajt, vaj –kb. 9-10,000 peso.
Étteremben, és itt a piactól a Bellavista sörözőéig 35-50,000 pesoért négyen bőségesen megkajáltunk: steak vagy hal, sör, bor.
Szerényebb körülmények között egy-két sör és néhány snack kijön négyünknek 10,000 pesoból.
Sárga tetejű taxi – taxaméterrel – sok rohangál a városban. Ezek napközben 2-2,500 pesoért visznek el kb. 2-3 km-t. Éjszaka, mint megtapasztaltuk, ennek a duplája.
Tudom szentségtörés, de a cigaretta 900-2,400 peso/doboz, márkától függően.
Reggeli előtt Pók feladatot kapott, írjon levelet a csúnya nevű lánynak. Többszöri kísérletre (dátumokkal és napokkal bajunk van) sikerült egy olyan levelet elküldenie, amiben már az szerepelt, a találkozásról ami tényleg oké. Reménykedtünk, hogy a válaszában Ő is azt dátumot jelöli meg ami a valóság. Reggeli után jött a válasz, február 1-én, 10 kor jön értünk a szállodába. Végre valami stimmel.
Rengeteg időnk van, hát rohanjuk le a város mellett lévő hegyet, a santiagói nemzeti parkot. Ha jól emlékszem Parque Metropolitano) Van lanovka (funiculare) – mondta – azzal felmegyünk, majd lesétálunk. És itt kezdődött a mai zűrzavar…
Amikor odaértünk – természetesen taxival, mert 32 fok volt – kiderült, hogy a lanovka nem működik és 2017-ig nem is készül el. Sebaj, hiszen ingyen busz visz fel a hegytetőre. Na igen, ha felférünk rá. Ez az első körben nem sikerült, 10-15 perc múlva jött a következő, amivel sikeresen felértünk a hegy tetejére.
 . 
 . 
Nagyon szép a panoráma, de semmi különös. Megcsodáltuk, majd Zita vezetésével nekivágtunk a lefelé vezető turistaútnak. Hát ez nem volt a legjobb ötlet.
Szerény becslés szerint háromszor akkora a domb, mint a Gellért-hegy. Tűző nap, 32 fok árnyékban. A homokos-köves zergeb…a ösvényen még terepbiciklisták tréningje is további kihívásokat jelentett.
A Mama természetesen egy vászoncipőben csúszkált, esett-kelt a lejtőkön lefelé. Megfogadtam ezentúl egy bakancsot a hátizsákba teszek, lesz ami lesz Egy biztos, a fiatalok tesztelték a tűrőképességünket. Leértünk. Sikerült?! Túléltük. Évek óta nem gyalogoltunk ennyit. De azért abszolváltuk. Az már csak utólag derült ki, hogy a Fiatalokat is megviselte ez a kis kirándulás. (Az első benyomásom azért elgondolkoztató: Chile tele van természetvédelmi területtel. Hát ilyen koszos, elhanyagolt parkot a főváros közepén… Milyen lehet a többi?!)
 . 
Mire leértünk egy bögre sörért könyörögtünk Pókkal. Látható folyadékveszteségemet (ez a trikómban volt) azonnal pótolni kell.
Lerogytunk egy retro kocsmában (Che képei és a környezet a régmúlt konspiráció emlékeit idézte) és jeges Stella Artois-val enyhítettük kínjainkat. Egy darabig békében ment is. Megkóstoltuk a helyi nemzeti eledelt, a félig megsütött tésztába csomagolt geze-micét. Az íztelen ételt próbáltam javítani sóval és csípős paprikával, ami nem csípett. Ezt a pincér is látta az arcomon, hozott nagyon-nagyon erőset, ami már „egy kicsit pikáns” volt. A fűszerekhez csak a sörös üveg ügyes kerülgetésével jutottam hozzá. A sokadik kerülgetés nem sikerült: hirtelen mozdulattal felborítottam a sörös poharat. Mindenki úszott a sörben. Rövid takarítás után Zita újabb ötlettel állt elő: halra vágyik. Nosza rajta, irány a halpiac. (további 2-2,5 km). Mama ismét belehúzott, a Blady Mary-t választotta főételnek. Itt van egy helyi ital, valami pisco, a lényeg savanyú keserű és van alkohol tartalma. Mi csak déli szutyoknak hívjuk. Na ilyet is bedöntöttünk a sörre.
A fene, aki megette a sok kutyagolást, jöhet a taxi. Természetesen a piac tegnap óta semmit sem változott, de ma rákkal és grillezett hallal próbálkoztunk.
Újabb taxi, majd néhány órás délutáni ájult alvás következett.
A nap olyan mértékben hagyott nyomott mindenkiben, hogy az előre tervezett esti program jelentősen módosult.
A késő délutáni, kora esti ébredés után mindenki ütötte verte a gépét a hiteles megörökítés szándékával. Nekünk könnyű helyzetünk van, mi csak összeírjuk a hülyeségeinket és Bélának elküldjük. A további kínlódás már az Övé. De Pók itt helyben a Wi-Fi mellett szerkeszti, tölti fel a honlapjukat. Így a recepción mi csak a jóval, böngészéssel levél olvasással töltöttük a időt, mig szegény izzadt a munkától. Ezután, annyi energia maradt a csapatban, hogy a szállodától 100 méterre lévő kocsmáig voltunk képesek elsétálni. Nesze neked Bellavista. Egy sör és mindenki vágyott az ágyra.
Errefelé a nyár egy kicsit más. Napközben jelentősen meleg van, de esténként hűvös az idő. A napközi meleg után egy ideig jó a hűvös, de hosszabb idő után már jól esik a hosszujjú valami.
Santiago jó hely. De nekünk ebből elég 2 nap. A hétköznapi turista nagyon élvezné. Minden megszokott európai kényelem, szolgáltatás hibátlanul áll rendelkezésre. Szépek a parkok, tiszták az üzletek, éttermek, bárok (a WC-ék tökéletesek), kedvesek az emberek, sok az uszoda, medence (mi még sajátunkba fel sem mentünk), mindig van szabad és megfizethető taxi reális áron. Jó a tömegközlekedés (állítólag holnap metrózunk mi is), több metró vonal és busz közlekedik gyakran. Ez kedvcsináló másoknak. Nekünk ez kevés 2 nap után, hiányoznak a kihívások és a folyamatos felfedezések. Már nagyon várjuk a tényleges indulást.
|