Dél-Amerika 2013

37. nap Uspallatától majd nem a Hold völgyéig. 03. 04.

Mikor ezt írom, már 6-a este van. Tagnap este a vacsora után a fiatalok elmagyarázták, hogy ez nem egy olyan utazás, amilyet eddig mi Apával végigéltünk. Más a lépték, más a cél. Elfogadtam, és egyben az eddigi naplóírással kapcsolatos feszültségeimet nem fokozom. Ha van van, ha nincs nincs.

Camping nem hagyott mély nyomokat. Közepesnél rosszabb szolgáltatás és jó poros camping volt. Éjszaka hideg is, de a hálózsák ismét segített.

Az előző napi gyönyörű és nagyon izgalmas út után Mendoza felé vezetett ismét az utunk. Egy váratlan meglepetés volt az út. Olyan hegyek között vezetett az országos főút, hogy ismét a bámulat volt a társam. Én vezettem és minden kanyar után más és más formák, csak a vörös szín maradt állandóan. Ezt nagyon szeretem, meleg és barátságos még akkor is, amikor a hegyek mérete félelmetes. Ez a közel százhúsz kilométer nagyon megmaradt. A bámészkodás eredménye, hogy fotó nem csak videó készült. Mendoza szélén tankolnunk kellett, természetesen lemaradtam egy előzésnél Póktól. Már a rádiót sem hallottuk. Apa navigált, egy útkereszteződés kiírásánál én összekevertem a sok San nevű városokat és rossz irányban tértem el. Na kaptam rendesen, hogy erőszakos vagyok, és nem fogadok szót. De a jó navigációval egy 2 km-es kitérővel megtaláltuk Pókékat. Irány a cél a Ichsigualasto nemzeti park. Elötte érintettünk egy argentin szent helyet. Ennek a története nagyon érdekes. Egy argentin fiatalembert besoroztak katonának. A felesége elindult a sivatagon keresztül a pici gyermekükkel, hogy az apának megmutassa a gyereket. A sivatagban útközben szomjan halt. A pici gyerek a mama emlőjén még több napig életbe maradt, megtalálták és felnőtt.  Az argentin kalandozások során az út mentén számtalan emlékhelyet láttunk, a piros szín dominált, sohasem volt kereszt, vagy valamelyik szent szobra, de mindig voltak szalagok feliratokkal és sok-sok palack vízzel colával és minden iható folyadékkal. Nem értettük csak később. A sok palack a szomjan halt nőre emlékezés. Nagyon érdekes, ha valaki egy szerencsétlenséget túl él egy ilyen emlékhelyre biztosan visz egy szalagot és valamilyen italt.

Elmentünk a szenthelyre és biztos, ami biztos a Nissanok szalagjait mi is felkötöttük; védjen minket is.

Katolikus ország, a hivatalos szentté avatás nem volt. Valószínű ezért is nagyon emberi és nagyon tiszteletre méltó kultúra.

A kitérő után este eljutottunk a Nemzeti park előtt egy kis településre, Zita remélte egy szép helyen táborozhatunk le. Hát ez nem így történt, csak az állami campinget találtuk meg. Ismét egy poros és enyhén szólva iszonyú mellékhelységekkel. Előtte szóba került, hogy a kb. még 70m-re lévő parkig, menjünk el aludjunk a bejárata előtt.  De én változatlanul a lakó autó zuhanyozóját és a bio WC-t nem szoktam meg, ragaszkodom egy campinghez. Azt nem gondoltam, hogy a nemzeti park parkolója és annak a banosa öt csillaggal többet ért volna, mint a camping. És még ráadásul kora reggel indulnunk kell.

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június