Dél-Amerika 2013

41. nap 4000 méter felett 03. 08.

Előző nap a városba érkezéskor az első teendőnk az volt, hogy megtudjuk, a kisvonat, ami a városból hegyekbe visz, mikor indul és helyet foglaljunk rá. Mint kiderült - az út során már többször - a nagy esőzések miatt a vonat nem jár. A vonatot eredetileg a chileiek építették, hogy a magas hegyi bányászat során kitermelt kincseket elszállítsák mielőbb az Atlanti Óceán partjára. A vonat Saltától a chilei bányavidékig épült meg. A 40-es évektől a70-es évekig működött. A bánya kimerült, összevesztek az argentinokkal, ki tudja? A vonat jelenleg Argentínában jár csak és turisztikai látványosság.

A vonat pályája mellett egy út is vezet los Cobres településre, illetve a vonat utolsó argentin látványosságához, egy viadukthoz.
Reggel irány los Cobres. Ébredéskor nagyon felhős volt a világ, éjszaka esett az eső, de elindultunk, bízva abban a hegyekben sem lesz baj. Azt tudtuk, hogy az utolsó pont 4200 méter magasan van. Az út első 40 km-e és az utolsó 20 km-re földút, a többi aszfalt.
Én vezettem, na nem gyorsan, mert a látvány ismét lenyűgöző volt. Az volt a furcsa, hogy akár hogy nyomom a gázt, az autó nem megy. Folyamatosan mentünk felfelé. Apa tájékoztatott mindig 2000, 2500, 3000 méteren vagyunk. Így már érthető volt, hogy a 6 sebességes autóba az ötödik sebességet talán, ha kétszer használtam.

A kanyar után megálltunk, meghaladtuk a 4000 méter. Bevártuk a fiatalokat és együtt ünnepeltük az újabb rekordot.

Már nagyon közel voltunk a városkához, de út még mindig emelkedett egy darabig, majd a cél előtt 4 km-rel már lejtőt fogtunk. Los Cobres csak 3800 méteren fekszik!?

Az előző napi camping miatt mi úgy döntöttünk itt egy szállodában alszunk. A város első hoteljénél megálltunk, szoba bőven van, mondtuk, most még meghódítjuk az út utolsó szakaszát és visszajövünk. Így is lett.

Cél a viadukt, ez 4245 méteren látható.

Elértük megvan.

Kis csapatunk a parkolóban letelepedett, Zita rögtön „reggelit” varázsolt. Nekem nagyon furcsa volt, hogy asztaltól az autóig tartó 10 méter után kapkodtam a levegőt. A kaja közben éreztem, hogy olyan szapora a ketyegőm, mintha lefutottam volna néhány kilométert. A nap nagyon erősen sütött, de melegem volt. A kaja után én mindenképpen vissza szerettem volna jutni a városba, éreztem, jól esne lefeküdni. Apa nagyon partner volt ebben. Pók úgy döntött, ott a kocsiba lefekszik, érezték Ők is a magasságot.

Nagyon kellemes szállodát találtunk, minden luxussal. Fürdés, egy kis internet és lefeküdtünk.  Én nem tudtam elaludni, beszámolót írtam. Apa lefeküdt, de felkelni csak néhány óra múlva volt kedve. Kora este megérkezek Zitáék. Pók örült a Wi-Fi-nek, de egy negyedóra múlva nem érdekelte, feje fájt. Elmentek korán lefeküdni. Másnap kiderült, a fejfájást és a rossz közérzetet váltva adták elő.
Mi megvacsoráztunk, láma sültet ettünk. Apát már este bosszantotta, hogy kedvenc öngyújtója megpusztult. Reggelre kiderült, ami gázzal működik, az ilyen magasságokban komoly gondot okoz, egyszerűen nem mükszik. Zitáék hűtője állt le. Szóval ez a magasság nem csak embernek, de a technikának is komoly kihívás.
Szerencsére mi jól átvészeltük, egy kis fejfájás és fáradtságon kívül más bajunk nem lett. Igaz Apa vérnyomása egy kicsit kiugrott, de másnapra rendeződött.
Így járnak azok, akik nem tudják mit jelent a magasság. Nem baj a következő hágót, amin visszamegyünk Chilébe, már röhögve vesszük tudomásul.

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június