Dél-Amerika 2013

47. nap a Tatio Gejzírek 03. 14.

Reggel 8 órakor indultunk útnak. Zita indulás előtt azt kérdezte, van-e még coca levelünk? Mondtuk nincs. A kérdés azért volt, mert ismét 4000 méter fölé kell mennünk.

Na nem baj, kibírjuk, a hatalom az enyém volt. A gejzírekről azt kell tudni, hogy hajnali 6óra körül vannak a legmagasabb kitörések 6-10 méter. A turistákat hajnali 4 kor indítják a városból a gejzírekhez. Na mi ezt a magasságot kihagytuk.

Egy nagyon szép és viszonylag jól járható földút vezet a Tatio gejzírekhez. Nálam volt a hatalom. Az első 30 km egészen békés hegyi szerpentin volt, majd a kanyarok egyre élesebbek és emelkedősök. Bizony kis autók kínlódott az emelkedőkkel, 2-ig vissza kellet kapcsolni.

Apa jó navigátorként folyamatosan közvetítette a magasságokat. Zita előzetes információja szerint 4200 méterre kellett volna másznunk, de megcsíptük a 4300-at is. Két párhuzamos út vezet a gejzírekhez és a tábla szerint a baloldali a jobb, ezt választottuk, mondván visszafelé a másikon jövünk.

Útközben kisebb lagunák mellett mentünk el. Az egyikben kacsák és flamingók élték életüket. Apával már napok óta gondolkodunk, de jó válaszunk nincs, mitől van növény és állatvilág olyan sós vizekben, amin tegnap lebegtünk.

Ilyen állandóan működő gejzír a világon összesen öt helyen van. Itt ismét a fantasztikus panoráma (havas vulkánok) ami, különlegessé teszi a természeti csodát.

Megérkezéskor meleg nem volt, de legalább kevés levegő. Kiszálltunk és sétaúton lehetett egy-egy gejzírt egy mellvéd mögül megnézni. Mindannyian az előző napi megégés, és a szél miatt rendesen dideregtünk.

.

.

.

.

A didergésre a legjobb orvosság a melegvíz. Napok óta Apa ez kis termálvízre vágyott. Na itt a két gyerek gejzír egy tavat töltött fel, amiben lehetett úszkálni. Egyikünknek sem fült a foga a hidegbe fürdőruhát venni. De Zita a kalandor, azonnal neki vetkőzött, és bebújt a vízbe. Elkísértem és a kezemmel konstatáltam, akármilyen hideg van kinn, a víz nagyon meleg. Reszketve a hidegtől (10 fok alatt volt szerintem a levegő), de merészen átöltöztem, Apát is rábeszéltem és lubickoltunk a tóban egy félórát. Nagyon izgalmas volt. A gejzírek közelébe a víz és a talaj is forró volt, időnként ugráltunk, mert égetett a talaj.

Pókék fürdés után még sétálgattak a gejzírek között, de én már ismét fáztam és a levegőm sem volt sok. Elindultunk visszafelé, Ők majd utolérnek. A megállapodás az volt, hogy a másik úton megyünk vissza. Induláskor már láttuk, az út nagyon köves, rázós, de azt nem tudtuk, hogy viszont csodálatos. Egy kicsit még magasabbra vitt az út, de olyan közel lettek a hegyek hogy szinte kézzel elértük. A látvány többször késztetett megállásra.

Az emelkedők, kanyarok gyakran csak 1 sebességet engedték meg, sőt a felezőt is használni kellett.

San Pedro elött 30 km-re egy másik termálfürdő található. Megálltunk és újabb fürdőzésbe fogtunk. A dolognak volt egy szépséghibája, az utolsó 500 méter (80 méteres szintkülönbséggel) csak gyalogosan lehetett megtenni. Vállaltuk. Lefelé nem volt baj, de felfelé?! Erről talán nem számolok be. A lényeg az út utolsó kilométereit már Apa vezette, hihetetlenül jó a kondija és erős, Őt semmi nem fárasztja ki.

Az út végén megtámadtuk a városi piacot, összevásároltuk az összes coca variációt, (levelet, teát, cukrot), hogy könnyebben viseljem a légszomjat.

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június