Dél-Amerika 2013

63. nap Buenos Aires 03. 30.

Végre Valparaiso után (nem volt konyha) ismét saját kávénkat megfőzve és elszürcsölve vágtunk bele Buenos Aires felfedezésébe.
A város leírhatatlanul nagy. Nekem már a San Telmo negyed is végtelennek tűnt.

Gyalog elsétáltunk a negyed főterére. Ez egy kézműves kis piaccal körbevett tér, aminek a közepén éttermek nyitott teraszai vannak. A teraszokon felváltva tangó táncosok mutatják be tudásukat. Természetesen a tánc végén a kalapozás nem marad el. A tér két oldalán lévő utcák üzletekkel teli sétáló utcák. Az egyik utcában már délelőtt a Michelin útikönyvben jelzett parillázóban lefoglaltuk az esti vacsorára asztalunkat.

Húsvét szombaton vettük be a várost. Itt ilyenkor is minden él. Ünnep ide-oda az argentinok élik hétköznapi életüket. Mi Argentínában a Pápaválasztás követően tértünk vissza. Az interneten látott és a sajtó által közvetített, heuréka, a valóságban nem volt. Az összes ezzel kapcsolatos dolog annyiból állt, hogy katolikus bazilikák templomok előtt az argentin Ferenc Pápa fényképeit árulták. Egyébként is számomra a két országban a legszimpatikusabb az volt, hogy az egyház, a vallás nem telepszik az országokra. Itt mindenki a vallását úgy gyakorolja, hogy az a legszentebb magánügye. A templomok egyszerűek, színesek, de ízlésesek, emberiek. Nincsenek a templomok sem az áhítattal és a tömjén illatával átitatva. A templomok nem fenségesek, nyomasztóak, hanem barátságosak.

Elsétáltunk a negyed széléig a kormányzó palota előtt egy sugárút sarkáig ahonnan a városnéző buszok indulnak.

Abban már az érkezés előtt megállapodtunk, hogy ekkora városból jobban ízelítőt nem kapunk, mint egy ilyen városnéző busszal.

A buszra 2 óra múlva kaptunk helyet. Éhesek, szomjasak és fáradtak voltunk. Megbeszéltük leülünk egy kávézóban. Elsétáltunk a város leghíresebb kávéházába, de a bejutáshoz több méteres sor állt. Feladtuk. A sugárúton találtunk egy kávézó snackbárt. Boldogan leültem. Kiderült Rágcsának ez zajos, a forgalomtól az emberektől, nem erre vágyott. Ő csöndes, fák alatt megbújó kicsi teraszra vágyott. Mi Apával mondtuk, mi nem, de Ők csak sétáljanak tovább, találkozunk a busznál. Elüldögéltünk, néztük a várost és az embereket.  Az embereket figyelve sok mindent észrevettem. Buenos Aires sem más, mint a világ bármelyik nagy városa. Itt is a jómódú emberek, jól öltözettek, a nők jó illatúak és ápoltak, a férfiak jó tartásúak, de ebből van kevesebb. Az átlagember szegényes, gyakran ápolatlan, de ami érdekes, de minden réteg kicsit elhízott. Itt a fiatalok is vastagok, pocakosak, olyan kicsit tramplik 20 évesen is. Apa szinte nem kapta fel a fejét széplány, vagy nő láttán. Az elhízásból csak a hajléktalanok maradtak ki. A sugárúton (Rágcsa Andrássy útnak aposztrofálta) a szemetes konténereket szedték mellettünk szét, a hátizsákba, rongyzsákba tették a számukra értékes holmikat. Megdöbbentem, hogy a kukázók, de sétáló fiatalok is a terasz asztalán, a szennyes edényeken lévő maradékokat (pizza vég, kenyér, vagy bár mi más) belépve az asztalok közé felkapták és már is tömték magukba. Én ilyet eddig nagyvárosok szívében nem láttam. Hát nem fenékig tejföl ez a város sem. Ezt erősítette meg a városnéző busz útja is. Egyik negyedből a másikba átvezető szakaszon az autópálya alatti területen hihetetlen nagyságú hajléktanya kísérte utunkat. De ennél is jobban megdöbbentem, hogy a legnagyobb bevásárló sugárútjukon a kivilágított, gazdag kirakatú üzletsorok (vagy 4 km hosszan) mellett, mindenhol koldusok és hajléktalanok ültek feküdtek az utcán. Az argentinok tudnak együtt élni a nyomorral, ott nincs törvényi szabályozás.

A busz kirándulás 3 órát tartott és eközben (folyamatosan ment, a megállókban egy-két percet állt) Buenos Aires „csak” 5 belső negyedét érintette. Felfoghatatlanok a méretek. A sugárutak egyirányúak 4-6 sávval, a városon több autópálya halad át, a forgalom húsvét szombat délután is hatalmas.

Este egy taxival épp hogy elértük a vacsorát. Pók nagyon élvezte a chorizot, mi nem választottuk ezt a főételt.

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június