Dél-Amerika 2013

64. Buenos Aires 2. nap 03. 31.

A szokásos reggeli kávé után elsétáltunk a városnéző busz hozzánk legközelebb eső megállójába.

Az út egész idején nekem feltűnt, hogy ha Argentínában bármilyen szerzett turista szolgáltatását igénybevettük, a pénzért nagyon jó szolgáltatást kaptunk. Ez a busz is ilyen volt. A jegyvásárlást követő 24 órában a jegyet felhasználhattuk és bármikor bárhol felszállhattunk a buszra. Ezt használtuk ki és a Boca negyedet választottuk Apával, amit már előző nap kiszúrtunk a buszról. Rágcsáék elmentek a kikötőbe egy újabb tengeri tanhajó felfedezésére.

Egy igazi szórakoztató negyed ez, összesen 4 utcából áll. Nyüzsi, éttermek, bárok üzletek és persze tangó. Sétálgattunk, kávéztunk, vásárolgatunk, ismét kávéztunk, söröztünk. (na, ezt keveset, súlyhatár van, de nem is találtunk olyat, ami tetszett és jó is volt)
Három óra körül taxi és hazamentünk pihenni.

Délelőtt megbeszéltük, hogy ki merre jár és lát valami szimpatikus helyet odamegyünk vacsorázni.

Este indulás előtt mondta Zita, hogy olvasta, vasárnap esténként az éttermek általában zárva vannak. Mi javasoltuk a délelőtti helyszint, oda is mentünk. Na állunk esett le. A nyüzsgő rész teljesen üres, a vasállványokon, szeméten és néhány ténfergő emberen kívül semmi nem volt. Újabb taxi Michelin javaslatnak megfelelően a San Telmo negyed parillázójához irányítottuk a taxit. A taxi sofőr biztosan mondta nyitva van, na, nem volt. Nem maradt más hátra, mint kiszálltunk és próbáltunk egy evős helyet keresni. Két forgás a sarkon és láss csodát nyitva volt egy étterem. Végre ehettünk. Ekkor már közelebb volt a 10 órához az idő, így mire a rendelést leadtuk, kiderült a chorizo elfogyott csak lomo van. Én jobban szeretem ezt (nem zsíros), de a fiatalok elkeseredtek, hogy nem tudnak utolsó este a kedvenc húsukkal búcsút venni Argentínától.

Honlapunk: www.gaop.hu
 
 

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június