4. nap Na végre

Hát ez jó nap volt.  Elfáradtam az élményektől, este 11 kor már nem írtam beszámolót.

Jól kezdődött a nap. Reggeli után sikerült becsomagolnom, sőt minden visszafért a böröndbe, pegid ez ritkán sikerül. Dubaiba vezető út első része azonos amit előző nap már végigjártunk. Most én vezettem, ne legyen a vezetőnek unalmas a járt út. Otthon a tervezéskor, kitaláltam hogy van egy átvezető út ami érdekes lehet. Persze a térképeken ez egy ilyen fekete vonalacska volt. A Google Earth-on én úgy láttam ez egy járható út. Albánia után én ezekben hiszek. Békésen a sivatagi úton elporoszkáltunk 80-nal 150 km-t. Tegnap már felírtam a letérést, a várost ahol el kell fordulnunk, így könnyen megtaláltuk.

A békés poroszkálásról egyébként annyit, hogy itt mindenhol 80-100-120 km a korlátozás. Ezt rajtunk kívül nem igen tartja be senki. A trafipaxok kb. 5 km-én mindenhol ott vannak. Ez sem izgatja az úton lévőket. Ennek két oka van, egyrészt akkorák, hogy messzíről észrevehetők (ahol nincs villanyvezeték, ott nap-kollektorosak) másrészt figyelmeztetik táblákon az autósokat, milyen sebesség  fölött fényképeznek. Mondjuk az úton 120 a korlátozás, erre hatalmas piros táblán figyelmeztetnek 140 felett jön csak a büntetés. Ilyet még nem láttam.

Elértük a leágazást és lehajtottunk az útról. Az első néhány száz méter aszfaltos volt, majd elfogyott. Ezt az utat út kell elképzelni, hogy a korábban küldött fényképen látható útról, mondjuk úgy becsapatunk jobbra a homokba. Széles köves, de nagyon kemény földútra tévedtünk.

Az út jobb oldalán végig kerítés volt. Itt minden valakié, és mindenhol, a homok dűnék között is kerítés. Természetesen az út rázott, a számunkra ismert mosódeszka jellegű. Felüdülést csak az úton átfújt homok jelentett. Hihetelül szép volt. Végre az igazi sívatagi kirándulás lett, igazából kockázat nélkül, olyan bérelt-autós. Ugyan Apa közölte, ezért nem fognak szeretni a bérbeadók, de nem mondjuk meg nekik. A bámészkodás közben azért arra maradt ideje, hogy közölje, megöl ha ásni kell, mert nincs mivel. De nem volt kockázat, mert nem toronyiránt mentünk a dűnékbe. Jó szokásomhoz híven a sivatagnak adtam egy kis folyadékot, pisilnem kellett és persze sikerült a lábamat is lepisilni (Zita még mindig nem tanított meg, hogy kell). Megállapodtunk, ha elfogyna az út, mielött a másik útra ráérnénk, visszafordulunk. Biztos ami biztos kiszálltunk, végig csodáltuk a homok tenger és a csendet. Egy szó, mint száz a Gogle Earth-nek mindig érdemes hinni.

Az út végig járható volt, elértük úgy 50 km után a másik aszfalt utat. Hát az a szakasz is egy csodálatos sivatagi részen haladt át.

 Ez a kis út (mármint emiratusi mértékkel kicsi) becsatlakozott a főút teherautósóknak épitett szakaszához, de 4 km után már visszamehettünk az úri közönségnek épített útra. Az úticél, még nem Dubai, hanem Al Ain volt. Ez egy nagyváros az ománi határnál. (Ez sajnos csak késöbb tudatosult bennünk). A város gyönyörű, bár egy kicsit megdöbbentünk, hogy minden, az oszlopok, a közlekedési lámpákat tartó vasak, minden kovácsoltvas. Megálltunk a centrumban egy kávéra. Itt már könnyen találtunk egy kávézót. 

Itt az autó ami minket és a sivatagot is túlélte:

Sajnos már 4 óra elmúlt, és itt félhatkor sötét van, igyekeznünk kellett, hogy még világosban elérjük Dubai-t, ami 110 km-re volt. Ráhagyatkoztunk a GPS-re, Apa vezetett. Eszembe sem jutott a tabletet nézni, hát ezt már csak ismeri a GPS. Ismerni, ismerte, de egy kis malőrt okozott. Dubaiba ő Ománon keresztül vélte az útat megtervezni. Besoroltunk  négy sávban  araszoló autók közé. Kiírva semmi, lamentáltunk azon, mi a fene miatt állunk? Baleset, fizetős kapu? Odaértünk a kukedlihez, kérték az íratokat, odadtuk az útlevelünket, majd udvariasan közölték ez nem jó, forduljunk vissza. Elöszőr nem értettük miért, de ha nem hát nem. Közben a GPS is hülyét kapott, közölte 24 km múlva a szállodába vagyunk, és ez nem lehetett. Apa követte a táblákat én meg újra állítotam a meghülyült masinát. A tabletet is bevetettem, na ott jöttem rá, a hülye minket Ománba akart átvinni, nekünk meg ide se vizumunk, se az autónak engedélye nincs. A probléma megoldva, végre jó úton robogtunk Dubaiba. Ez a kitérő csak annyi bajt okozott, hogy vészesen sötétedett. Dubaiba szutyok sötétbe értünk be, de végre a GPS is tudta a dolgát és a szállodát azonnal megtaláltuk. Útközben Apa azzal vigasztalt, hogy ha a Booking a foglalás módosítást még sem tette meg, szépek a parkok Dubai-ban legfeljebb ott alszunk, meleg cuccunk van. Persze a foglalás jó volt. A szálloda a Business Bay-ben van, nagyon elegáns. Az autót és a csomagokat is a személyzet rendezte el. A szoba hihetetlen jópofa. A fürdőszoba csak üveggel van elválasztva a szobától (fényképet küldök), a WC-én azért tejüveg van. A szoba előtti kis terasz az egyben a kerti étterem egy asztala. Nagyon jó hangulatú.

Érkezés után gyors rámolás, zuhany és indultunk vacsorázni, még is csak reggel ettünk utoljára. A szállodából kilépve hihetetlen látvány fogadott. Itt minden rendezett, megtervezett és gyönyörűen kivilágitott. A járdák és az utak is gránit csikokkal burkolt, csúszik is, na nem csak lábon, de keréken is. Elindultunk az orrunk után a széles úton, és már Apa elkeseredett, na itt csak a szállodáknak van étterme.

Én egy ötlettől inditva, mondok talán menjünk át a túloldalra. Na itt ez egy külön program. Aki az egyik oldalra született, nem biztos, hogy átjut a másikra. Vén fejjel a piroson szaldgáltunk át, de itt így szokják a gyalogosok, a zöld idönként 5 perc múlva sem lesz. Az út másik oldalán volt a Souk Al Baharia, ez egy bevásárló központ. Na ez nem olyan mint Abu Dhabiba. Hatalmas és gyönyörű. Nézelődtünk, sétálgattunk, majd a másik végén kimentünk és jött a csoda számunkra is. Kikeveredtünk a Dubai Mall  és ezen Souk és kitudja még milyen épületek között lévő  tó partjára. Itt az épületek között hidak, átjárók  és ameddig a szem ellát éttermek kávézők körbe-körbe. Rengeteg ember, persze sok sok turista, villanó vakuk, szóval olyan igazi bulis esti hangulat. A környezet is leírhatatlan 30-50 (egyet megszámoltam az 34 emeletes volt) emeletes kivilágított toronyházak körben. Minden étterem tele volt, komoly keresésbe fogtunk. Megláttunk a Mall aljában egy csomót, de ahova kivülről is be lehetett jutni az zugig volt. Bementünk, na itt komoly félelmeink kezdödtek, iszonyú méretek, ha itt elhagyjuk egymást ki tudja ebben az életben találkozunk-e még. Az utcáról kiválasztott éttermet megleltük, hely is volt. Na itt a kánaán, egyet leszámítva, sör nincs. Sört csak szállodákban adnak. Éhes vándornak a vacsora a vizzel is nagyon jó. A vacsorára várva felhangzik a zene, én azt hittem hirtelen, hogy térzene. Kiderült fél óránként más és más zenére komponált vizijáték. Elképesztő volt. A vacsora végén igyekeztünk kifelé, hogy a partról is néhessük és fotózzuk. Azért élőben jobban kijönnek a méretek és (fényképen hang sincs, a kamera a szobában maradt). Fáradtan, de sok sok élménnyel megpróbáltunk visszatalálni a szállodába. Egészen apró eltévedés után kiválóan sikerült. Egy kis teraszon eltöltött idő (internet) után alvásra adtuk a fejünket. A nap koronáját az jelentette, hogy Apa megjegyezte, bölcs voltam, hogy a szobát átfoglaltuk, most kezd a dolog olyanná válni, amit szeret.