DUBAI 2011 - 11.26

6. nap (ami a 7.is) A Szuk és a hazakészülés.

A mai napot Dubai souq-jaiban szándékoztunk eltölteni. Arra számítottunk, hogy kora délutánig csavargunk Deira városrészben és után találkozunk Tamásékkal Dubai Jumeira (új) negyedében. Szokni kell a forgalmat és ezt a GPS-t. A kütyünél az a kisebb baj, hogy hülyeséget beszél, a nagyobb az hogy iszonyú rossz a grafikája. Itt a közlekedés arról szól, hogy egyik negyedből a másikba a várost behálozó 6 sávos autópályán lehet eljutni egyszerűen. Városon belül is a távolságok 5-35 km közé esnek. A lejárók úgy üzemelnek, hogy vannak közvetlenül lehajtó sávok jobbra, és akkor az ember majdnem odajut ahova akar. Vannak jobbra lehajtó sávok, amik olyan szervíz  útat jelentenek, és vannak olyan minimum 2 sávos lehajtók amik egy másik minimum 4 sávos autópályákra vezetnek. Az ostoba GPS-nek mindig azt jelenti hajts le jobbra. A baj az, hogy nem látni a grafikán sem, mit is jelent. A GPS újratervez, mi meg eltévedünk. Az eltévedés elég egyszerű, mert rengeteg az útépítés és toronyház építés, ami mindig építési területet jelent.

Egyszeri eltévedéssel sikerült Deirara elkeverednünk, ez a Dubai csatorna partján van. Itt van az összes souq, kikötők és parkok. Természetesen reggeli csúcsforgalom volt és dugók. Hiba volt a siker, hogy megtaláltuk, parkoló egy szál se. Közel 40 percet köröztünk és vártunk, mire az autónktól megszabadultunk. Az utikönyvek szerint itt a souq-ok nem olyanok, mint más arab országban, nagy épületekben üveg és gránit boritású bevásárló központot kell elképzelni. Ehhez képes igen is hasonlit a suq-okra.


A marrakeshi souq is már így néz ki, az üzletek tiszták, csillognak, kivilágítottak. Egy különbbség van, kevesebb az útra kirakott árú. Itt is beinvitálnak az üzletekbe, lehet alkudni. Az arany souq jelentős méretű, ki tudja hány üzlettel. Apa mindig tekintettel van rám, egy kisebb részét közel 2 órányit, végig jártuk. Egy óra körül az elektronikai souq-okat jártuk be. Itt is becsapott az útikönyv, vártunk egy nagy üzletet, helyette száz kis üzletre bukkantunk. A baj az volt, hogy itt szinte minden üzlet bezár egy fél kettő között.

Néhány üzlet után rájöttünk itt babér nem terem nekünk, kisétáltunk az öreg kikötőhöz. Hihetetlen, de régi fahajók még mindig üzemelnek, ezeken szállítják az árút. A csoda csillogó Dubai és a kikötő kész anakronizmus.


A kocsihoz visszaballagva a fűszer souq-on keresztül mentünk, de már üzlet alig volt nyitva. Némi eltévedés után visszaértünk a szállodánkba.

Délután öt órára volt a randevúnk megbeszélve a Hilton szálloda elött. Mi rendes, késni nem szerető emberként fél öt elött elindultunk, a 24 km-re lévő Hiltonhoz.  Ahogy kell, a második lehajtást elvétettük, bekeveredtünk egy  épülő útszakaszra, áldatlan dugóval kiegészítve. Fél órát araszoltunk egy km-et és öt órakor a céltól már csak 21 km-re voltunk. Telefon, elnézést kértünk, késünk. Itt este a forgalom nem kicsi. Ezt a 21 km sikerült 50 perc alatt teljesíteni. Tamás kétszer már telefonált, mi meg csak elnézéseket kértünk. Beértünk Jumeira legujabb részébe, hát nagyon rossz érzés fogott el. Megszámlálhatatlan számú és emeltű toronyházak között, a 3 sávos út nagyon szűk. Mindkettőnket nyomasztottak a felhőkarcolók. Itt szálloda hátán szálloda van. Ráértünk a tengerparti sétányra és meglepődve láttuk itt már igazi plage van, kávézók, éttermek és rengeteg ember, na meg autó. Mákunk volt a Hilton elött volt 3 hely és az egyikről éppen kisorolt egy autó,
Végre összetalálkoztunk Tamással, feleségével és két fiával A gyerekek igazi fiúk, elevenek és szépek.  Mi információkat kérdeztünk Dubairól, Ő meg az otthoni híreket tőlünk.  Nagyon érdekes információ volt számunkra, hogy Dubaiban 4 millió ember él, de ebből csak 500 ezer a dubaii, a GDP-jüknek csak 6%-a származik az olajból, 35% a turizmusból. Itt az olaj nagyhatalom Abu Dhabi, na ezt tapasztaltuk is. Az éttermekben látott keleti ember - felszolgálók -, szinte mind Fülöp szigetekről származik.

Kellemes beszélgetést követően, indultunk vissza a szállodánkba. Már mondanom sem kell, hogy a szálloda elött a sötétben a lehajtót elvétettük és egy építési területre navigált a hülye GPS. Szerencsémre az őrök átengedtek, igy megalázó esemény (majdnem bepisiltem) elött elértük a szállodát. Autót és a motyónkat lehajítottuk és elindultunk vacsorázni a megkedvelt promenádra. Vacsora és viziparádé után sétáltunk vissza. Estére jelentősen elfáradunk, jól esik az alvás.

Ez az utolsó beszámolóm. Apa most ébredt, kávézunk (már a cukrunk is elfogyott), elmegyünk reggelizni. Összepakolunk és az autóval dél körül beállunk a Dubai Mall parkolójába. Itt töltjük el a napot, remélve, hogy este megtaláljuk az autót és kiautózunk a repülőtérre. Az autót leadjuk és itteni idő szerint éjfélkor felszáll a gépünk Dohába. Ha minden rendben zajlik, már otthoni idő szerint holnap félegykor landolunk Ferihegyen.

Azt hiszem otthon egy epilogusban részletesen össze tudom szedni a benyomásainkat. Most két dolog maradt meg. Ez az ország nem kalandtúrára termett. Itt a modern építészet, a csillogás, a kivagyiság, a mindenből a legek bemutatása a jellemző. Minden szabályozott, hallatlanul rendezett, csak olyan személytelen. Ide csak akkor jönnék vissza, ha olyan lehetőségek adódnának, hogy egy 3-4 napos, több autós sivatagi (mert az gyönyörű) túrát lehetne szervezni otthonról és még legalább Zitusék is eljönnének(Tamás szerint lehet szervezni vezetővel, felkészített autóval?!). Nagyon szerettem volna Apának jó ajándékot adni, sajnos ez nem sikerült. Az ajándékra biztos fog emlékezni, de nem úgy, hogy ez volt élete nagy élménye.

De igazán az ajándéknak nem is ez a célja. Összességében érdekes volt. Egyikünk sem ismerte az itteni körülményeket és lehetőségeket. Hiába próbáltunk meg előzetesen tájékozódni, sokra nem jutottunk. Az biztos, hogy érdekes világ, de nem biztos, hogy ez lesz a további csavargásaink kedvenc célpontja.

Előző VISSZA Epilógus