KILENC_TIZEDIK NAP

Az esti örömködés, vacsora és a campingben közös pálinkázás után, megbeszéltük a másnapi programot.
Nagyon nagyot aludtunk, hihetetlen de a sátor-szálló volt eddig a legmelegebb. Kiváló légkondi nyomatta egész éjszaka a 30 fokos levegőt, fantasztikus meleg takarók, így aztán olyan mintha otthon aludtunk volna.

A csapat a campingben viszont enyhén szólva keményre fagyott. A dologban az az egyetlen vigasztaló, hogy reggel ahogy felmegy a nap nagyon gyorsan meleg lesz, napközben közel 30 fok.
Délelött neki indultunk egy közeli oázisnak, elsősorban, mert Zita éjszaka a generátoroktól és a kútfúrástól hülyét kapott, nem tudott aludni. Szép de köves út vezetett az oázisig, úgy 15 km-re.
Nagyon kedves, rendezett kávézó és camping volt. Zita rögtön megkérdezte este a generátor mikor áll le. A válasszal boldog volt, kiderült este 11-kor. Már tervezték az átköltözést, mikor a csapat többi tagja is megérkezett. A beszélgetés közben viszont fény derült arra, hogy este a campingbe megérkezik 50 francia turista, akiknek folklór estet rendeznek.

Döntés visszavonva, maradnak Ksar Ghilanéba. Némi kerülővel visszamentünk Ghilanéba, és fél háromkor elköszöntünk mindenkitől egy kis délutáni lustizás miatt.

Megérdemelt alvás után halljuk a rádióban, hogy a csapat készül ahhoz az erődhöz, amit mi már tegnap meglátogattunk. Sebaj, ismét lehet hullámvasutazni a dűnéken, menjünk. Mi a kitaposott útról nem tértünk le, de a csapat toronyiránt a tölcséres dűnéken keresztül nekivágott. Ahogy kell egy autó úgy 4-500 méter után elásta magát. Számunkra már természetes, hogy ilyenkor Archi segít. A csapatban ugyan van ennél több autó, de valahogy mindig Pókék, akik  segítenek. Ők tisztelik a homokot és alázatosak a sivataggal szemben. Remélem is, hogy mindig Allah is segít Nekik, megérdemlik.
Természetesen Archi a segítségnyújtás közben elakadt, de magát és a másik autót is sikeresen kivezette a homokból. Nem hiba Archi jó kezekben van és jó a navigátora.
Eközben mi az erődről figyeltük az eseményeket, sajnos a Mitsuval nem tudtunk odamenni, de lejöttünk – ismét hullámvasút -, ha kell talp sarok mehessünk ásni.
Várakozás közben jött a hír, hogy a csapat másnap reggel ketté válik. 3 quad és egy motor elindul a tengerpart felé nyaralni, a másik fele, meg elmegy a sivatagba nyugatra egy 2 napos túrára. Mikor kiderüllt, hogy éjszaka ott is sátoroznak, Apával már akár 1 perc alatt meghoztuk a döntést, mi maradunk és leszünk az alaptábor. Később kiderült nem volt felesleges.
Így, másnap pihenést iktattunk a saját programunkba. A beszámolókkal már 4 napja elmaradtunk, pótoltuk.
Kellemes semmittevés közben délután 3 óra körül a kiránduló csapatot kisérő egyetlen quad beállitott hozzánk. Mint kiderült egy nehezebb szakaszon elvesztette a csapatot, kereste közel egy félórát a homokban a többieket. Látva, hogy benzine jelentősen fogy, rádiója lemerült, egy válsztása volt a saját GPS nyálán visszajönni. Tudta, hogy mi itt vagyunk. Elmondása szerint, akkor vesztette el csapatot, amikor rádiójának utolsó leheletével azt hallotta, hogy elássta magát egy autó. Na ettől a perctől kezdve, csak a telefonokat figyeltük, próbáltunk sms-t küldeni, de természetesen a fogadó oldalon nincs térerő. Végre 7 órakor megcsörrennt a telefonom és  Pók a műholdas telefonon bejelentkezett. Ők rendben vannak, de szerették volna tudni, hogy  Istvánról, a quados fiúról van-e hírünk. Kölcsönös megnyugtatással zárult a beszélgetés.
Itt a szálloda mindig tele van különböző rally csapatokkal. Kiszúrt Apa egy gyári Mitsubishit, amit a sivatagra készítettek fel. Körbejárta, alaposan megszemlézte és eldöntötte, hogy megkéri Őket, hogy néhány fotóval erősítse emlékezetét. Ez másnap megtörtént.

Mi nagyon békésen és kellemesen ütöttük el napot, nem hiába öregek vagyunk (a csapathoz képest közel egy húszassal) kell egy-egy nap a pihenésre. Végre én is Afrikába érzem magam, rövid nadrág, trikó és még időnként izzadok is.

Rám tört megint a filozofálgatás. Egy hete vagyunk Tunéziába. Afrika, arab ország és teljesen más mint Marokkó. Szegények, de nagyon kedvesek. Ez a terület főleg tuareg lakta vidék. Nem színes a ruházkodásuk, egyszerűbbek, kevésbé  nyitottak, a szállodákban nem látni női személyzetet csak elvétve. Ennek ellentéte, hogy alig látni fejkendős, hagyományos öltözködésű arab nőt. Nagyon ráálltak a turista forgalomra, nincs olyan nyelv amin ne beszélnének valamennyit. Egész tunéziában rengetek olasz turista van.
A konyhájuk ízetlen, fantáziátlan, egyhangú, de még számomra is ehető. Nem jó, de éhen halni nem lehet.
A táj nekem nagyon egyhangú, hiányoznak a hegyek. A sivatag, mit sivatag, a szahara viszont gyönyörű. Az egész ország pici, gyorsan el lehet jutni a szaharáig, ahol aztán kaland számtalan. De ez a vidék már nem az egyedül bóklászás helye. Itt csak csapattal nagyon felkészülten, minden váratlan dologra nyitottan szabad/bölcs csak kalandozni. És ekkor is kell Allah vigyázó szeme, vagy legalább Apa szerencséje.