Hát eljött a dolog lényege, már csak eljutunk az úticélunkhoz.

Szokásos reggeli program, az utolsó spanyol sonka és szalámi felfalása után, indulás Algecirasba.
Természetesen probléma mentesen haladunk a nagyon jó és szép spanyol autópályákon, csak a fizetések zavarták meg időnként békénket. Apával tervezgettük, hogy csak 220 km van kirendelve számunkra, korán Tangerbe leszünk.  Ember tervez, Isten végez. Fantasztikusan hülye ötletem támadt (ez a kikötőben derült ki), ne vegyük meg előre a komp jegyet, hátha találunk egy gyors kompot. Erről tudni kell, drágább, de ha a kikötőben nem fér fel az ember egy ilyen hajóra, zokszó nélkül elviszi a lassú is, a magasabb áron. Szóval szarrágoskodtam.
Megérkezünk az algeciras-i kikötőbe és nem engednek be, mert nincs jegyünk. Mindenki magyarázza, hogy vegyünk jegyet a kikötő pénztárába, látjuk is, csak éppen építik a kikötőt és nem lehet semmilyen irányból odajutni. 4. kisérlet után mindkettönk türelme elfogy, a rendőr előtt megállunk a tilosban és végre veszünk jegyet.
Némi várakozás után, az egyik társaságot, akinek a hajója mindjárt indul, megdumáltuk, hogy ugyan nem az ő jegyük van nálunk, de van jegy, engedjenek fel. Megtörtént.
Harmadszor kellett eljönnünk Marokkóba ahhoz, hogy gyönyörű tiszta időben keljünk át a gibraltári szoroson. Most először  láthattuk egyszerre az európai és az afrikai partokat.

.

.

Megérkezés Tangeri kikötőbe 2 és fél óra után, a szokásos ellenőrzések és a baksisért verekedő ügynökök segítségével félóra alatt elhagytuk a kikötöt. Az idő eltolodás okán kaptunk egy órát ajándékba, ekkor Marokkóban 5 óra múlt néhány perccel.
Sok  sok ismerős épület, a számunkra oly kedves hullámzó tömeg és természetesen az állandó dudálás és fütyülő rendörök fogadtak.

Na keressük meg a szállodánkat. Hát enyhén szólva kevés információnk volt, hogy merre lehet. Egy nagyon szegényes és tájékozódási pontot sem nagyon tartalmazó útmutatónk volt. Bár készültünk, a hajón vettünk egy Tanger térképet.
A város 3 év alatt egy déleurópai tengerparti üdülővé alakult, új épületek éttermek, bárok s minden amit az európai turista szeret és keres.
A szálloda keresés önálló formáját 20 perc után feladtuk, fogadtunk egy petit taxit, vigyen oda minket. Kezdetben már gyanús volt a dolog, mert nem igazán tükröződött az arcán annak a felismerése, mely szerint Ő tudná, hol  szállodánk.
Majdnem 2 óra alatt, bejártuk Tangert a kikötőtől a Medináig, a királyi palotától az új város részekig. (Természetesen lányos zavaromban elfelejtettem kinyitni az objektív „ablakát és készítettem egy csomó nagy fekete képet. Ezeket most kihagyom)
Az eredmény 0.
Közben próbáltuk a szállodát telefonon felhívni, de Ők nem vették fel.
7 óra magasságában x-ik kiséletre felvették s végre a taxis agyában is világosságot gyújtottak.
Hurrá megvan.

A szálloda  gyönyörű, a szoba pici, nem Apára méretezték. Valószínű nem csak franciául beszélnek, de francia mentalitásban építik a szállodájukat is.
Újabb taxi, és a tangeri beach-en kerestünk ismét egy szörnyeket készítő éttermet. Sikerült.
Végre én is az imádott facsart narancsomat és a marokkói salátámat megkaptam.

.

Holnap indulunk tovább...