Minden nap, ha lehetőségünk van először az Üzenőfalat nézzük meg. Béla köszi. Nagyon jól esnek a megjegyzések, ilyenkor nem érezzük a 4000 km távolságot. Ma megdöbbenéssel figyeltem fel arra, hogy a 3 hét alatt, közel 1000 szer kattintottak valaki a kalandtúrára. Mi biztosan nem tudjuk ezekkel a beszámolokkól az élmények ezredét sem átadni, de ha valami jó érzést, kicsi szórakozást adhatunk másnak, akkor megérte Béla napi munkája.

Gyorsan telnek a napok. Ez az utolsó állomásunk Marokkóba. Vége, kár. A többi nap már csak a hazavivő út küzdelme lesz. De még holnap igazi Marokkó.

Reggel elindultunk a Ksar Ellouze-ból Egy mondat a múltról. Ezt a szállodát úgy választottam a neten, hogy a bejárati ajtóban egy teve feje volt. Láss csodát a valóságban is. A reggeli előtt mégegyszer megcsodáltuk a látványteraszról az Atlaszt és szó szerint egy karnyújtásnyira 4 teve álldogált. Az egyik feje szinte a teraszra ért. Tényleg ez az igazi Marokkó. A szobánk ablaka egy pálma ligetre és a hegyekre nyílt, de elötte egy kis ösvény volt. Reggel szamár patkók csattogására és tevék szuszogására ébredtünk. 5 méteren belül a valódi dolgos arab parasztok élték a saját kultúrtájuk szerint az éltüket, mi meg a fal mögött megszokott, de nagyon komfortos életünket élhettük.

. A reggeli.

Amikor a neten láttuk, azt hittük, hogy csak reklám, de a teve tényleg benéz az ajtón...

A mai terv Marrakesh volt, két lehetőség kínálkozott vagy választjuk a hegyi pistét az út első harmadán, vagy visszamegyünk 20 km-t és Marokkó legszebb főútján a magas Atlaszon keresztül megyünk Marrakeshbe. Az elözö napi gumi kaland miatt, és mivel ezt már úgy is bejártuk 2006-ban a főutat választottuk Ez a főút annyit jelent, hogy egy két sávos, na nem igazán széles hegyi szerpentin. Indultunk 1500 méterről, felmentünk 2160-ra majd vissza 500 méterre. ( A fülem csak déltánra dugult ki.) Bárhányszor járok ezen az úton nem tudok betelni a látvánnyal. Szerencsémre Apánál volt a ahatalom, kedvemre bámészkodtam. (Azért néhányszor fotóztam is.). Az út nem igazán halados, így néhány megállássa együtt a 200 km 5 órát tartott, de megérte. A magas Atlasz hihetetlen formái és színei, a fehértől a vörösön a feketéig fotózhatatlan. Ide kell jönni és látni.

A teljesség igénye nélkül csak néhány fotó az útról:

.

itt megálltunk cserepet vásárolni, kb. 2300 méteren...

. . .

Én már öt évvel ezelőtt olvastam arról, hogy bizony nehéz eldönteni, hogy a Grand Canyon, vagy a Draa völgye a szebb. Egy biztos az atlasz közelebb van és gyönyörű. Az úton kétszer láttam elakadás jelző háromszögett, most valamiért jobban zavart, mint korábban. Egy balesetet is láttunk (szerencsés volt, csak kipördültek az úton és nem ott ahol szakadék volt), amivel 3 hét alatt 2-re emelkedett az általunk látott balesetek száma. Ez  csudijó arány 5000 km alatt.

Délután 2 kor értünk Marrakeshbe, természetesen a GPS pont nem volt jó, de ez a Medinában nem is elvárás. Egy gyenge kisérlet után – megkérdeztünk ott lakókat – feladtuk és egy petit taxira biztunk magunkat. Mivel Apa vezetett én alkudtam az árról, sajnos nekem nem a felére sikerült lealkudni, csak 30 %-t engedett a taxis. Aki Marrakeshben nem vezetett annak nem lehet leírni a közlekedést. Egy gyenge próbálkozás: 2 sávos út, haladsz a belsőben a taxi után, jobbról 10 cm-re több motoros robog el, de jobbról jön egy nagy autó, aki csak a saját sávjában álló szamárkordét kerüli és neked akar jönni, egy kicsit húzodnál balra, de balról a szembe forgalom sávjában téged előz egy furgon. És a helyzet másodpercenként változik, de egyre kaotikusabb. De mi már gyakorlott marrakeshi vezetők vagyunk így gond nélkül különböző sikátorokon keresztül (egy ívben a Mitsu nem tudott befordulni) elértünk egy teret. Itt ez azt jelenti, hogy maximum 6 autó tud leparkolni. Itt a taxis fogott egy másik Alit, aki szét tologatta az autókat a megszokott marrakeshi módon, a Mitsut beállitotta az autók közé, majd a seggére tolt egy másikat, nehogy baja essen. Kézbe vették a motyónkat és elindultunk gyalog, hogy a szállásunkra menjünk. Néhány száz méter - akkor még számomra is átlátatlan sikátorokon keresztül – után értük el a Riádot. Mi mindig ilyen szállóban laktunk Marrakeshben, ezért már nem lepett meg minket, hogy egy pici ajtó után, egy nagyon szép, ízléses, luxus vendégház tárult elénk. Minden rendben volt, net is, medence is volt. Egy hibája van a háznak, semmilyen rendes iható alkoholt nem tartanak. 2 napig ki fogom bírni?
Csak azért, mert viszont a facsart narancsok sehol nem olyan finomak mind itt a Fna-n, hideg édes, friss, csak egy baja van, hogy a közel 150 árusból két nap alatt csak a tizedét tudom megzsűrizni.
Szoba foglalás és ivás után úgy mond visszasétáltunk az autónkhoz, néhány dolog benne maradt. Persze az igaz ok az volt, hogy jó lenne abban biztosnak lennünk, hogy megtaláljuk. Természetesen megtaláltuk, de ha már kijöttünk nézzünk egy kicsit körbe. A térkép alapján úgy véltük, messze a Fna, majd taxizunk. De az öreg rókák, akik „jól” ismerik a Medinát 10 perc múlva a szukon keresztül  már a Fna-n itták a narancsot. A Medina változatlanul lenyűgöz, ez az igazi arab kereskedelem. Sajnos az igazi kézművesek, akiknek a az üzletük műhelyük is volt, egyre kevesebben vannak. A szuk tiszta rendezett, már  táblák mutatják, hol melyik árucsoport van.
De a vásárlás, az alkudozás minden öröme megmaradt. Egy nem tervezett 2 órás látogatás után visszamentünk a szállodánkba, új erőt meríteni, hogy esti igazi arab bazár és annak lenyűgöző forgatagába vissza tudjunk menni. (43 fok, és süt a nap, és folyton gyalogolunk, ami megalázó).

És az elmaradhatatlan Fna, a kefta és a hajvágás...

. .

Na most leadom a dolgot, mert megjött Őnagysága elragadtatva a masszírtól és ámulatba ejtette a háziakat, hogy egyedül hazatalált.

Megyünk a szukba és délután újabb riport – sajnos a utolsó hazaindulás előtt – lesz a Fna-ról, miután megittam a jéghideg Heinekenemet...