Tizenötödik nap

Hát ha valami deprimálólag hat ránk, az a hazafelé vezető út. Ilyenkor már nincs kedvünk fotózni, csak nyomjuk a gázt.
Azért – szerencsére Zitáék nem ilyen lököttek – hazafelé beütemezzük Sousse-ban a kolosszeumot.

Igazából mire odaértünk már délután volt. Viki szokásához híven egy szál ingben vetette bele magát a kultúrprogramba, hát meg is fázott rendesen.
Ezen az estén hallgattunk a szálloda recepciósára és néhány perces séta után találtunk egy spanyol éttermet. Nem spanyol specialitás – ezt majd Spanyolországban – de jót ettünk.  Sajnos a hazafelé út okán, valamint az idő szűksége miatt csak nagyon keveset láttunk Sousse-ból, de megállapítottuk, hogy egy nagyon kedves és élhető város, jövőre megérdemelne egy plusz napot.
Aztán alvás és irány Tunis.

Tizenhatodik nap

És a hazafelé vezető út utólsó napja. Tekintettel arra, hogy nagyon közel vagyunk a kikötőhöz a társaság megszavazott egy újabb kultúrnapot, nevezetesen a Bardo múzeumot. Tunis számunkra is megdöbbentő nyüzsgést hozott. Pókkal együtt nem győztük kapkodni a fejünket és kormányainkat a kocsik és a gyalogosok támadásai elől. Minden jó elnyeri méltó büntetését – hiába Pók figyelme – egy arabi szokás szerinti sávváltását követően megtalálta hátulról egy helyi erő. Szerencsére csak a kipuffogóról verte le a sarat.
A rádióban mindkét lány egyfolytában lelkesedett a nyüzsiért és már előre betervezték a jövő évi tunisi látogatást is.
A dolog diszkrét bája, hogy elvétettem a múzeum kapuját és egy könnyed 10 perces kevergés után tudtunk visszaérni. Pókék már szürcsölték megérdemelt kávéjukat.
Na gyerünk, nézzük meg a köveket. Hát ez monumentális. Látszik, hogy csak az újkor sajátja a kapkodás és rohanás. Ezeknek – úgy 300 400 tájékán – bőven  volt idejük bíbelődni ekkora hatalmas mozaikokkal.

És azt hiszem, nem is kell magyaráznom, hogy Viki a fotós, mert hosszan elidőzött az alábbi szobornál

A szobor címe egyébként „Részeg Herkules”
A kikötőt Carthagó-n keresztül értük el. A város gyönyürű és a legendás felszántásból és sószórásból gyünyörű új házak és elegáns villanegyed nőtt ki. Hát már só sem (volt) az igazi…
Hazafelé még leküzdöttük vacsoránkat egy igazi arab kajáldában és irány a kikötő.
Hát itt megismertük a magyarok (bocsi arabok) Istenét. A 11 órás indulás helyett a hajó hajnali négykor indult. Mindenki romjaiban hevert mire végre behajóztunk.
Ilyen pechünk nem lehet. A helyzeten minimálisan, de segített, hogy alkohol készletünket a Duty Free-ben feltöltöttük és a várakozást némi vodkával szinesítettük.
Holt fáradtan értük el kabinjainkat és nem is emlékszünk rá, hogy mikor indult el a hajó.