13 nap Irány az óceán...

A tegnapi nap leküzdve két katonai ellenőrzőpontot bementünk Tan-Tan-ba, hogy leadjuk a beszámolót.
Tafnidilt, ahol lakunk és ahonnan becserkésszük az óceánt az utolsó város mellett van a nyugat-szaharai határ előtt.

Na ez a kisebbik baja, a nagyobb az, hogy alig van valaki a szállodában – ez itt igazi holtszezon, bár mi mindig ilyenkor csavargunk erre – és áram csak generátorról van éjszaka, szóval nem tudunk kávét inni és ez bizony tragédia. A helyi erők 8 körül ébredeznek, úgy tűnik, hogy a személyzet nagy részének szabadságot adtak. Itt ülünk a kertben és epekedünk egy kis kávéért.

Itt Mama besegít a gazdasszonyunknak a reggelinél...

(Tanulság a holnapi induláshoz – Plage Blanche – a reggelit már hétre kérjük.)
Mindezt leszámítva a környezet gyönyörű, a gazdasszony nagyon kedves és mi jól érezzük magunkat.
Folytatása következik...

Hát a folytatás nem kis izgalmakkal szolgál. Egy éve izgat minket a Plage Blanche. Mi nem sokat tudtunk erről a helyről, csak annyit, hogy apálykor egy homokos partszakaszon a terepjáőrültek végig mennek. Ismeretlen dolog lévén a fosásom előjött. Tegnap este a térképen kinéztük a Ksar Tafnidiltből vezető utat, amiből már egy részt lejártunk 2009-ben. Az én fosásom még némi gondolkodást is előhozott és kilestem, hogy lehet hogy van egy rövidebb út is a Plage-ra. Mivel itt csak maximum négy óránk lesz ásással, elakadással és minden jóval, igyekeztem kitalálni, hogy melyik lehet a legrövidebb odavezető út. Holnap csütörtökön délelött fél tizenegy és 3 óra között lehet teljesíteni a szakaszt nagyobb veszély nélkül. 
Így ma reggel elindultunk a Ksarból az általunk tervezett úton. Az első szakasz az a Draa folyó Atlanti Óceánba ömlésének pontja, a második az óceán parton egy kb. 30 km szakasz, amelynek a vége a Plage Blanche kezdete, a harmadik meg vissza arra főútra, ahonnan vissza lehet menni a Ksarba. A hülye ötletemet az adta, hogyha betonon ebből letudunk, úgy 30 km-et  és északabbra, de nyíl egyenesen vágunk neki az Óceán partnak akkor lényeges időt spórolunk. Na ezt próbáltuk ki, pontosan hány km és melyik út mennyi idő.

Reggel fél tízkor elindultunk, szerencsémre emlékeztem a Ksarból kivezető piste kezdő pontjára. Nagyon köves, rázós szakasszal indult az utunk, több hegyet meg kelett járnunk, hogy a partot elérjük. Hihetetlen dolog, hogy az ember egy nagy víz partjai felé halad és minél közelebb van hozzá annál több sivatagos részen kell áthaladnia. Úgy tizenöt km után kellemes homokos utakon haladthatunk a part felé.

.

A GPS track pontos volt, navigátorok paradicsoma volt a helyzet,  mert az út jól látható, kitaposott volt. Kb. 1  óra múlva, durván 20 km-re elértük a Draa folyó torkolatát az Óceán parton.
A látvány lenyűgöző volt. Itt a part a vízsszint felett 15-200 méter magasan van, onnan látható az öböl.

Egy évvel ezelőtt ez volt az egyetlen hely, ahol tériszonyom lett, amikor Apa kocsival akart kimenni a part széléig. Most nem próbálta meg, hagyta, hogy szépen gyalogosan menjek ki a part széléig. Némi ámuldozás után elindultunk a következő szakaszon. Ez az út végig a parton haladt, nagyon rázós köves földúton. A bal kezünknél végig az Atlanti Óceán. Leírhatatlan látvány, és nagyon zajos.

.

Megállapítottuk, itt a világ két leglehetetlenebb természeti jelensége. Aki a  kilátástalan vízből kilábal itt, rögtön bekerül a sivatagba. Az egyik csak víz, de ihatlan, a másik száraz de víz nincs.  Az úton a halász sátrakon és a teve csordákon kívül egyéb nem volt.

A kérdés csak az volt számunkra, hogy a fenébe mennek le a 200 méteres sziklafalon a vízhez? A választ mi nem találtuk meg, Ők biztosan, mert fognak halat. Ennek a  szakasznak a vége visz le a Plage-ra. Útközben elképzelésünk sem volt arról, hogy a hegyek platójáról, hogyan keveredhetünk le a víz mellé. Már útközben eldöntöttük, a másnapot nem kockáztatjuk, megkeressük a lejárót. Az út szakasz utolsó 1-2 km-én már az feltünt, hogy a part felől egyre több és nagyobb homokdűne van. Apa ügyesen ment át rajtuk, illetve kerülte, az a tunéziai út sok tanulságot jelentett. Az út egyszer csak egy bal kanyar után egy hihetetlen homokhegynek vezetett. A GPS az mutatta itt a lejáró. Ezt 3 óra 20 perc alatt teljesítettük, ez a holnapi nap miatt fontos.

.

 Én még ennyi, összefüggő homokot életemben nem láttam, de nem is tudtam elképzelni. A kb. 200 méter színt különbséget egy igazi homokon keresztül kellett megtenni. Az út jelentősen meredek és látni rajta 2 keréknyomot. A dolog csak annyiban hasonlított a Ksar Ghilanéba vezető hullámvasútra tunéziába, hogy két keréknyom volt. Itt a homok világos sárga, vakitó, az út meg nagyon lejt és nincsenek buckák. Félelmetesebb. De mi nem vagyunk normálisak, nekivágtunk, bár tudtuk, a nagy baj az, hogy vissza is kell jönni rajta és az az embert próbáló dolog. Egymásnak nem mertük mondani, de mind a kettőnk feje azon járt, hogy jövünk vissza. Ezzel az úttal két bajom van, egyrészt olyan gyönyörű, hogy nem tudok rá szavakat találni, másrészt nem tanultam meg a Lángtól, hogy ezt hogy kell fotózni. A laikus képek semmit nem adnak vissza a szépségből és a rettenetből. Simán vettük  az akadályt lefele, megvan a Plage, holnap gond nélkül megtaláljuk. Fordulás, menjünk vissza, hogy a harmadik szakasz bejárásával, biztonsággal ide találjunk. Ez a visszafordulás első 150 méterén nem okozott gondot. De erős autó ide, erős autó oda, a természet, pontosan a homok az úr.

Az emelkedő első harmadán elástuk magunkat. Oda se neki, kiszálltam, Zitától tanult módszerrel talp sarok lejártam, merre keményebb a homok. Apa ügyesen visszatolatott egy egyenesebb szakaszra, lendületet vett és neki az emelkedőnek. Eljutott a feléig, de lendület elfogyott, erő már nem segített. Az első és utolsó lehetőség ilyenkor a lapát. Nekiáltunk ásni. Az első próbálkozás csak a további, de mélyebb elásást hozta. Na az autó hasa is felült. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tunéziai elásáshoz képest, itt a homok mélysége a sokszorosa volt. Az erő időnként lehet, hogy árt, mert a kerék még mélyebbre kapar el. Nem volt más lehetőség, elvettük az airjag-et és megemelte Apa az autót, én meg hánytam a kerék alá a homokot. Az autó bal oldalát sikerült jól kiemelni, és az attrakció ezen az oldalon sikeres volt. Át a jobb oldalra. Az emelés közben hánytam a homokot a hátsó kerék alá, majd egy durranás és az airjag rögzitése elszállt. Az úgynevezett aba bilincs valahová elrepült, nem találtuk meg, de a levegő is azonnal elszállt a  ballonból. Ismét jött a lapát, igyekeztünk a hátsó keréknek kapaszkodott gyártani, meg a hasa alól hánytuk ki a homokot. Jó tanulóknak bizonyultunk. Apa vissza a kocsiba, és lejött a homokpadról hátra, mi több egy viszonylag viszintes szakaszig visszament. Gyorsan beugrottam, Ő teli gázt adott és sikerült a nyomból kiszabadítani a kocsit, egy szüzebb homokon a legmeredekebb szakaszon feltornászta az autót.

A domb tetején egy keményebb talajon megálltunk, megállapítottuk 1 óra kínlódás után sikerült. Ja azt elfelejtettem megemlíteni, mindezt úgy déli 1 óra körül 37 fokban tettük. Szerintem, ha ez a dolog kevésbé sikeres és többet kínlódunk, akkor is megérte, én ilyet nem láttam elképzelni sem tudtam. Erről látható fotók ezt nem pótolják, mert nem tükrözik a valóságot. A dolog szépségéhez az tartozik, hogy mikor hazaértünk és szállásadonkkal Magalival megbeszéltük, derült ki,ezen a szakaszon nem jönnek vissza emberek, tovább mennek a Plage-on úgy 10 km-et és egy kellemes úton mennek fel. Mi ezt nem tudtuk!!?
A sikeres visszatérést követően az általam kinézett szakaszt teljesítettük. Egy nagyon kellemes, jól látható és navigálható homokos piste-n 1 óra 15 perc alatt megtettünk 21 km és elértük a főutat.
A holnapi kalandhoz ez egy nagyon jó hír, emberi időben érünk a Plage szélére és így biztonsággal végig tudunk menni (azért az ásást is beleszámítjuk).
Hazafelé, nem rögtön a Ksarba mentünk, hanem TanTan-ba tankolni. A tankolás után kértem Apát álljunk meg egy arab étterembe, keftát akartam enni. Biztos jól viselkedtem napközben, mert azonnal teljesítette kívánságomat.  Egy kicsit koszos, de nagyon legyes étterembe istenit ettünk.
Tele élménnyel fáradtan de boldogan mentünk vissza Tafnidiltbe. Annyira el voltam telve az élményekkel, hogy nem álltam meg, telefonon felhívtam Zitát. Azt nem tudtam éppen hol van, de azt igen, hogy Ő értékeli a sikerünket. Kellemesen eltrécseltünk Vele, Ő éppen a Szajna parton sétált, mi meg a marokkói sivatagban. Aranyos kacagását hallani nagyon jó volt. Már biztosak vagyunk Apával, hogy addig gyötörjük Őket, míg eljönnek Velünk Marokkóba. Mi már olyan igazi kalandhelyeket tudunk mutatni Nekik, amiről tudjuk nem járták meg de álmodnak róla. Mi valószínű inkább hülyék vagyunk és nem bátrak, két autó már egy reális biztonságot jelenten.
A fáradt és meggyötört kalandozókat a Ksarban hideg sör (Marokkóban még én is sört iszom), narancs, kávé és hideg zuhany fogadta. Egy ilyen nap után nekem már az életemmel szemben nincsen hiányérzetem. Köszönöm.