16.nap Marrakech
Eljött az utolsó nap, amikor még Afrikában alhatunk.
A viszontagságos éjszaka után, addig tökéletlenkedtünk, meg interneteztünk, hogy már fél tizenegy elmúlt mire elindultunk a szukba. Apával már megegyeztünk tegnap, hogy azért biztos, ami biztos szemrevételezzük az autónkat. Először irány a parkoló, sőt amit vásároltunk tegnap, azt is elhelyezzük a táskáinkba. Valószínű ismét sikerült Marrakech egyik legmelegebb napját kifognunk, így mire odaértünk jelentősen megizzadtunk.
Az autó minden utunkon a legfontosabb tárgy, szinte az életünk, mindenünk benne van és a garancia arra, hogy hazamegyünk. Boldogan láttam meg, rendben a dolog, egyben ott áll. Az igaz, hogy a parkoló autók legkoszosabbja, tegnap az őr többször ajánlotta a mosást, ma reggel megértettem miért. Szegény Mitsu-n azonban egy külső mosás nem segít, mert belül elképzelhetetlen mennyiségű homok van. A tavaszi tunéziai kaland után, azt hittem annál rosszabb nem lehet, belátom mégis. A sivatagi homok mellé jelentős tengerparti homok társult, elképzelhetetlen. Apa szerint jó, hogy hosszú hétvégénk lesz otthon, mert 3 nap nem biztos, hogy elég lesz a rendbehozatalára. A parkoló után elindultunk a szukba.
Természetesen az első teendők a narancs ivás volt. 3 narancs után indultunk vásárolni. Ilyenkor rendszerint mindenféle értelmetlen dolgot megveszünk, de otthon jó ezekre ránézni, mert minden emlék. Idén a rézparkot már nem merem bővíteni, mert Ildike a takarítónőnk felmond.

Egy 2 és félórás séta után, miközben Apát indenhol az alku miatt le berberezték (magyarul le cigányozták), visszamentünk a narancsokhoz és újabbakat ittunk. Délelöttre megvolt az öt narancs és délután is ihatok ennyit. A 40 fok feletti hőségben jól elfáradtunk és megizzadtunk. Sajnos Apának a csípője és a dereka a Plage ásást nem szerette, örült, hogy visszaért a szállodába. Azonnal belebújtunk a pancsolóba (ez egy kb.3x3 méteres medence) lehűltünk és mély alvásba fogtunk.
Ébredés után, 7 óra után ismét irány a Fna.

Maradt egy kis pénzünk és ezt visszaváltani nem tudjuk, ismét költekezésbe fogtunk. Az első dolog természetesen a narancs ivás.

Minden évben nagy csábitást jelentenek a pörkölt sós magok, a mogyoró, mandula, kesudió. Itt a szuk-ban felhalmozott kupacokban állnak, meg lehet kostolni és csak azután vásárolni. Jelentős mennyiséget vettünk, amire nagyon felkészültünk. Otthon már bekészítettem a különböző méretű lezárható zacskókat. Nagy elismerést is kaptunk az árustól.

Elsétálgattunk vagy 2 órát a szúkba, izzadságnkba fürödve. Ezt nem lehet megunni, mindig más és más látványosság, új és új dolgok, tömeg, jókedv, mosoly és arab kereskedői hangulat. Mi szeretjük. Nagy változás a szuk tisztasága, az üzletek burkolva, óránként felmossák, mindenhol szemetes, a sikátorokat az üzlet előtt is takarítják, a melegben locsolják. Szóval a melegen kívül tökéletes.
. 
Hát ilyenek az üzletek, a vasztás sem könnyű.
A séta után ismét ki a térre, este hihetetlen ember tömeg, és mindenféle mutatványos szórakoztatja a népet. Sajnos kígyóbővülőkből is sok van, na ezt én messziről kerülöm, bár a sötétben nem mindig sikerült kellő távolságból.

Már a sötétben megtámadtuk a etető sort és kedves invitálásra (tegnap estéről emlékeztek ránk, Hello Puskással köszöntöttek, erről tudják Magyarországot) leültünk vacsorázni. A választék csodálatos, megrendeltük a szokásos vacsoránkat.
.

Izzadtan de boldogan felaltunk mindent.
Hazafelé búcsúzóul az utolsó narancsomat megittam.
Holnap reggel csomagolás és búcsú Marokkótól, este már a hajón alszunk.
VISSZJÖVÜNK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! |