3. nap - Már Afrika

Hát eljött a várva várt nap, ma ismét Afrika földjére léphetünk.
Reggel, szokásunktól eltérően későn ébredünk, mindjárt 7 órakor, de még szürkületben. Nem értettük mi történt, már ilyenkor süt a nap. Kiderült, a reggeli szokásos ájtatosság után, hogy minden felhős, nap sehol. Már majdnem elkeseredtünk, de azért csak kiderült az ég.  Néhány újabb capuccino és cigaretta után, egy kis hazai reggelit a kabinban elköltöttünk. Túlméreteztük az elemózsiát, bizony 3 csirkecomb kidobásra került. Bocs Jánoska.
A reggeli komoly munkát alvással pihentük ki.
Figyeltük a hajó útját a TV-én és várva, hogy partot látunk, kimentünk a fedélzetre. Erre még kellett várnunk. Elütöttük az időt az interneten, bár az otthoni hírek – a gazdaságiak engem jelentősen felmérgeltek – nem mindig kellemesek. A megérkezést várva én mint a mérgezett egér a hajó két oldala között rohangáltam, mikor látom  meg valamelyik földrész partjait. Afrika nyert, elértük a Gibraltári szorost. Hát ismét csak a pára felhőben lehetett sejteni Európa és Afrika partjait. 2009-ben volt csak szerencsénk.

.

Az információnál kellemes hírt közltek, kikötünk 3 órakor, 3 órával előbb. Nem hazudtak. Negyed négykor már a garázsban a kocsiban ültünk. Vasárnap este a hajón megjelent a marokkói policia és mindenféle papírok kitöltése mellett sok pecsétet kaptunk. Apával már ismerve az arab szokásokat, határozottan tartottuk a sorunkat, és rendőri sajnálatot kivívtuk és elsőként foglalkoztak velünk. Ez nagy siker volt.
Papírokkal és némi baksissal felszerelkezve lehajtottunk a hajóról és készültünk egy kb. kétórás beléptetésre. Hát Marokkó már megint meglepetést okozott. A kikötőben számunka ismert káosz megszűnt, rend lett. Rendörök rendezett sávokba terelték az autókat, nem mentek kávézni, enni, beszélgetni, hanem végezték a dolgukat. A sor folyamatosan haladt, csak 1 autó kerülte meg a sort, csak 1 csókós volt, csak ámultunk. A nagy meglepetés ezután jött, a hajón kiállított papírokat csak megnézték, nem kellett újabb száz pecsét, csak úgy intettek, mehetünk. Hát elsőként hagytuk el a kikötöt. A szállodánkat már otthon úgy választottuk ki, hogy az utcát tudtuk hol van, így csak száz métert jártunk meg kétszer, szokásunkhoz híven a szálloda kiírását nem vettük észre, elötte 50 méterre vissza fordultunk és kezdtük elölről. Na mindennel együtt fél ötkor a szálloda recepciójában megkaptuk a kulcsunkat. Ja és elötte még a mély garázsba is beálltunk, élelmes parkoló őrnek köszönhetjük, hogy az autó tetejét nem gyúrtuk le.

Az egy óra eltérés okán marokkói idő szerint négy órakor már Tanger utcáin sétáltunk. Nem tudom meddig fejlődik az a város, egy év alatt is rendezettebb, szebb lett és változatlanul toronydaru erdő van. A tengerparti sétány, a nyüzsgő boulvardok tiszták, takaritanak, szemetesek vannak. Nincs még cigaretta csikk sem. Természetesen beültünk a kedvenc fagyizónkba Monalisa nevűbe és betermeltük a megérdemelt fagyinkat.

.

Visszasétáltunk a szállodánkba, megígértem délban Ildikének, hogy a feladatokat tartalmazó levelére válaszolok. A bárban a sör mellett elvégeztük a feladatainkat és ismét lesétáltunk a tengerpartra vacsorázni. 2 napja a hajón nem keveset aludtunk, de már fél kilenckor Apa kiesett a száján míg várta hal-vacsoráját. Kellemes vacsora után visszasétáltunk, útközben megint megállapítottuk, milyen jól elfér az arab és az európai kultúra egymás mellet. Nagyon sokszínű volt a tömeg, de jókedvű.

.

Elalvás előtt megállapítottuk, ez a hajókázás jó ötlet volt. Ilyen békésen, rohanás nélkül, kipihenten eddig soha nem érkeztünk Tangerbe. Végre amiért jöttünk csak az emészti majd erőnket. Legközelebb is ezt választjuk.

És természetesen Bélának küldjük az első tevét