6.nap AZ ATLASZ

A szokásos, számunka szegényes reggeli után ( vaj, méz lekvár, marokkói palacsinta, kenyér, kávé) indultunk a Dades s Todra folyók hegyi szorosaihoz. Este már megrajzoltuk az utat, kijelöltük a célt. Erre – a Todra – 2004-ben már jártunk. Akkor az én kis autómmal utcai gumikkal estünk neki az úttalan utaknak. Számitottunk egy kicsit arra, hogy a 6 év alatt változott a környék, nem tudtuk mennyi lesz ebből a szakaszból az off-road. Az induláskor kis szállodánkat elhagyva rögtön jobbra fordultunk, bal helyett, így egy 20 km-es kerülővel jutottunk az indulási ponthoz.

De ez a szakasz a Dades völgye volt és legalább ismét szép környezetet élvezhettünk. Kicsapattunk az főútról a Dades szorosba vezető útra. Rögtön előjöttek a 2004-es élmények. Természetesen már meg sem lepett minket, hogy az út új, szigorúan aszfaltozva, új házak, egymást érték a kávézók, éttermek, szállodák. Igazuk van az itt élőknek, jó út  és olyan természeti látvány mellett, mint amit a hegyek és folyók kialakítottak, érdemes beruházni.

.

Az arab képes volt így utazni 30 km-en keresztül

.

Megtaláltuk azt a kávézót, ahol 2004-ben megpróbáltak lebeszélni minket az akkori út folytatásáról. Hát ez bizony az út elején volt, mi 2004-ben vissza is fordultunk, de most nem. Lassan vezetett Apa a hegyi szerpentinen, mert egyik látványt még fel sem fogtuk, de már ott volt a következő. Hihetetlen kontraszt az egész. A kopár magas hegyek az ember feje felett, az út mentén pedig a dús zöld sáv a folyó mellett. Az én számomra a hegyek formái, a víz nyomai, ami időnként hihetetlen alakokat hoz létre, megunhatatlan. Az igazi szoros félelmetes.

Igyekeztem megörökíteni a fényképen, de a szint különbségek és távolságok nem láthatók. A szoros két oldalán lévő hegyek és az átjáró aránya szerintem nagyobb mint 100 az 1-hez. Álmélkodás után folytattunk utunk a felső szakaszán a Dadesnak, erre még nem jártunk. Nem sokára, egy olyan igazi 180 fokos visszaforditokkal tűzdelt szerpentin következett, a hegy tetején egy szállódával.

.

 Természetesen megálltunk 2083 méter magasan és azonnal narancs juicet ittunk. Ígéretet tettem Apának, hogy napi 5-nél nem iszom többet, csak Marrakeshben. Lassan minden pénzét erre költi, de nagyon finom.

A pihenő után mentünk tovább a hegyek közé. Az út egy települést követően elfogyott, de mi már azt terveztük, hogy egy pisten átvágünk a Todra szorosában. A GPS- jelezte az utat, mi meg kerestük. Az utat azonban építik, már meg van a földmunka, kész az út alap. Na ez lett a vesztünk.
Úgy elegyengedték az utat, hogy a pistére vezető lejáró megszűnt, egy másik lejárót alakítottak ki, de ezt európai szem nem vehette észre, főleg úgy, hogy a GPS sem segített. Nem vagyunk egy könnyen belenyugvók, így a keresést sem adtuk fel. Mikor már vagy ötödször fordultunk meg a lejárót  keresve egy 1,5 km-es szakaszon, megállítot minket egy Ali, és kérdezte mit keresünk. Az úr beszélt angolul, és felajánlotta elnavigál minket, na nem ingyen, de ez így van rendjén. Gyorsan az egyik hátsó ülést kiürítettük és már vezetővel a hátunk mögött vágtunk bele az úgy 50 km-es pistének.

. .

Először én morogtam, hogy milyen hülyék vagyunk, mert négyszer mentünk el a lejáró mellett és elegendő lett volna, ha Ali csak ezt megmutatja. Később azért hálás voltam, hogy beült, mert 3-4 helyen biztosan rossz irányt vettünk volna egyedül és néhány órát vesztettünk volna. Néhány km után, látom Apa arcán a feszültséget, kiderült kis autónk vize enyhén szólva melegszik. Ekkor az út egy folyómederben , egy katlanban vezetett. A tempónk, úgy 10-15 km, a hőmérséklet meg 37 fok. Hát persze szegény autónak hűtése egy szál se. Megálltunk, vártunk, a víz hőmérséklet rendeződni kezdett, kézi váltásra állt át pörgette egy kicsit a motort, meg az út is egy kisebb fennsikra vitt és az autó üzemszerűen működött. (Szegély autó a hülye sofőrt nem tudta kezelni.) A kis technikai probléma nem akadályozta a bámulásomat és örömemet, én csak fotóztam. Ismét meghoztuk az esőt az Atlaszba, hirtelen kaptunk egy nyári zivatart, de hál'Istennek már nem a folyó mederben haladtunk. Bennünk az él, hogy esőben bármi történhet, főleg egy folyó mederben, de Alit ez nem lepte meg, lehet, hogy itt gyakran esik ilyen rövid kis eső, csak nekünk furcsa. Ki tudja?

.

A piste egy falunál rávitt egy másik aszfaltos útra, ami a Todra szoroson visz át. Most ellentétese irányba jártuk végig, mint 2004-ben. A marokkói változásnak megfelelően aszfalton, de jöttek elő az emlékek és mondtuk, mi ezt az új út melleti víz mosásban jártuk meg.

 Az út minőségnek változása az élményt nem csökkenette. A dolog ugyanolyan gyönyörű, hiába a természetnek 6 év még csak nem is egy pillanat. A szorosban vezető korábbi utat a víz elmosta, így most éppen útépítés folyik. Ez a látványt csökkenti, bár apró hangyáknak tűnnek a munkagépek is a hegyszoroshoz képest.

Vezetőnőktől elbúcsúzva, megálltunk egy étteremnél és benyomtunk néhány csirkenyársat.

 A várakozás közben dörgött az ég, fújt a szél, behúzódtunk egy sátor alá, várva ránkszakad az ég. Kb. 10 csepp és után az ég kiderült, a nap sütött és a 36-38 fok lett ismét. Hát erre ilyen a zivatar.
Nem sokkal ezután kiértünk a főútra és irány a szálloda.
A szálloda népe még most is csodálkozik-röhög azon, hogy ilyen lökött lakói vannak. Elmeséltük a pincérnek merre jártunk, majdnem eldobta a tálcát. (Hát útközben egy-egy alkalommal mi is) A meséhez még hozzá tartozik, hogy a gumik nagyon jól tűrték a megpróbáltatásokat. Érdemes volt hajtani rájuk.
Hát ilyen napokért kell 3 napot hajózni és Marokkóba nyaralni.
Holnap ismét hegyezünk, felfedezzük a Rózsák völgyét.