9. nap Csavargás a sivatagban

Reggeli ébredés és légkondi mellet se hideg szoba után,úgy döntöttem, költözünk. A szállodába kis önálló házak a szobák, de mivel minden tele volt érkezésünkkor, egy emeleti szobát kaptunk a főépületben. Elmondhatatlanul meleg volt, a WC deszka, a falak, a fürdőszobában a csapok, minden tüzes volt, amihez hozzáértünk. Ezt az emeleti szobát minden oldalról sütötte a nap és biztosan nem volt benne vendég hetek óta. Ezt a körülményt nincs az a légkondi, ami kezelni (pontosabban emberi értékűre hűteni) tudja. Ja azt elfelejtettem, hogy napközben 47-48 fok, éjszaka 35-38 fok van. Természetesen a napot az egyetlen elfogadható helyen, a medencében kezdtük. A reggeli után elindultunk mai expedíciónkra. Úgy döntöttünk, a talált útvonalat nem teljesítjük, mert az bizony kb. 350 km lett volna, hanem elindulunk és úgy 1-2 óra körül visszafordulunk, hogy emberi időbe visszaérjünk. M'Hamidban az internet szolgáltató változatlanul sztrájkol, ezért mielőtt a piste-n elindultunk, a következ faluban megálltunk a cybercaffe-nál, csoda, hogy vasárnap is nyitva volt. Itt úgy tűnik szombat és vasárnap minden kihalt. Kísérletünk kudarcba fulladt, az ősrégi gép nemkezelte az USB-es penünket Nem adjuk fel, holnap keresünk újat. Elindultunk kiválasztott utunkon, aminek az első 1 km-e aszfalt volt, Apa már is magába roskadt, na itt se lesz egy kis off-road. A falu szélétl indult  a földút.

Az elején kellemes homokos, de kemény talajon haladt egy pálma ligeten át. Mai napig alig értem, hogy látható víz nincs, de a semmi közepén ott van a pálmaliget, persze később mindig kiderül, valamelyik folyó egy ága azért a ligeten átfolyik. Itt nem az a sivatag van ami csupa homokdűne, hanem hol kő-, hol homok-sivatag, de utóbbi csak a kövek között – sok kő itt-ott kevés homok. Mentünk boldogan a 47 fokban és csodáltuk a tájat.

.

Találtunk egy útlezárást, olyan igazit, két kő között egy láncon logó stop táblát, ember nyoma sehol, hát megkerültük. Később kiderült, hogy nagy szerencsék volt, akár lőhettek is volna ránk. A kellemes szakaszt a szigorú köves rész követte, Király Zoli szavaival élve: a mosódeszka. Rázattuk magunkat, kis autónk remekelt, és a hűtőben jéggé fagyasztott vizek lapultak, bajunk nem lehet. Nem sokára a folyó mederben vezetett az út, autónk jól emlékezett a lépcsőjárásra, így gond nélkül átjutottunk.

.

A térkép szerint az Algír határ mellett úgy 500 méterre vezetett az út. Időnként humorizáltam navigátorként, hogy ne nagyon menjen jobb felé, mert mindjárt Algírban leszünk. A környező hegyeken,időnként láttuk egy-egy épületet, gondoltuk a katonaságé. Egy jobbos kanyar után az út mellett állt 2 fickó. Az egyiken én egyenruhát véltem, de a másik színes trikóban, olyan utmenti arabnak tűnt. Jelentősen integettek, közelebb érve az egyenruha is jól látható volt. Megálltunk. A marokkói határőrség ellenőrzött. Aki az útmenti arabnak tűnt, volt a tiszt, angolul beszélt és nagyon kedves volt. Adatainkat beírták egy nagy könyvbe, majd jó utat kívánva továbbengedtek Az utunk tovább ilyen néhány száz méteres hegyeken keresztül vezetett, mivel fogadalmunknak megfelelően 1 óra után visszafordultunk. De turista kétszer ugyanazon az úton nem megy, így kinéztünk egy másik visszafelé vezető piste-t. A hegyi út nagyon szép volt és nem megrázó szerpentinnel. Apának még idén nem igazán adatott meg a hegyi ösvény, most legalább élvezhette. 

.

A hegyekből leérve ismét elöttünk egy útlezárás kis stop táblával. Ettől száz méterre egy kis ház. Most nem kerültük meg – iga nem is volt járható csapás mellette – milyen  jó, megjelent két úr és jött felénk. Én bevallom, nem hittem, hogy hivatalos embereknek, hanem ilyen betessékelős araboknak véltem, hogy a házukba ígyunk egy teát. De Apa mégis katonaviselt ember, rögtön felismerte bennük a katonát. Újabb ellenőrzés  adat-felvétel, mehettünk tovább. Na ekkor megállapítottuk egymásközött, hogy az az első lezárást szerencsésen megúsztuk, mert az is katonai ellenőrző pont volt. Nem sokára elértük a pálma ligetet, ami bevezetett a faluba.

Gyors tankolás (már 48 fok) és vissza a szálláshelyünkre. Már a megszokott hülyeséggel M'Hamid központjába bementünk, megnézni változott-e, de a 48 fokban kiültünk egy teázó teraszára is.
Csurgó izzadsággal, de boldogan értünk vissza a hotelba. Természetesen a szobánkat megcserélték, átköltöztettek, így csak a medencével kellett foglalkoznunk. Ivás és fürdés után, már a légkondival emberi hőmérsékletű szobába délutáni alvásba fogtunk. Egyszerre arra ébredtünk, hogy iszonyú meleg van, rájövünk a légkondi áll. De miért? Néhány kísérlet után Apa az okra is rájött: nincs áram.
Megoldás egy volt, bebújni a medencébe. Hűsöltünk és vártuk az elektromosságot. Már felkészültünk elemlámpákkal, hogy legalább a medencétől a szobáig eltaláljunk. Itt este 9 kor hirtelen besötétedik. Kiszúrtak, hogy a kaját gázon főzik, tehát lesz vacsora. Az éjszakai hőséget legfeljebb a medencébe átvészeljük. De jött a csoda, mit villanynak hívnak és helyreállt a rend.

És újabb érdekesség: amíg a beszámolót írom eleredt az eső. Nyáron, a sivatag közepén.