Dél-Amerika 2013

29. nap nyomjuk a gázt 02. 24.

Ez a nap a korai kelésről és arról szólt minél nagyobb távot tegyünk meg Ez sikerült 720 km haladtunk északra Argentína egyik főútvonalán, a Ruta 3-on. Tegnap én gyűrtem a kormányt, ma Apa. Reggel a zivataros este után az első benzinkútnál egy falat kaját nem kaptunk, vasárnap volt és az argentinok későn kelnek. Ennek egy előnye volt, üresek voltak az utak és lehetett haladni. 12 előtt egy újabb tankolásnál, már egy-egy szendvicset is tudtunk enni, sőt találtunk bank automatát is. A táj és környezet nem jelentett élményt, így semmi nem akadályozta a nagy cél elérését, mielőbb jussunk fel északra. Kora délutánra, már Pók elálmosodott, az unalmas úton, Rágcsa vette át a kormányt, Apa, ahogy szoktuk estig uralta az autót. Este 6 óra után, már nézegettük a camping lehetőségét. Ekkor az óceán partján voltunk és szemmel láthatóan valami eszetlenül nagy esőnek kellett lenni a megelőző napokban, mert mindenhol állt a víz. A kiszúrt campinghez vezet hegyi utat elsőre nem találtuk, de enyhe csatorna szag el is vette a kedvünket, mentünk tovább, még 68 km-t. Az út az óceán parton vezetett, én még ilyen hullámokat nem láttam. Nagyon haragos volt.

Találtunk egy városkát, (Rada Tilly) aminek a gps szerint volt campingje. A dolog úgy tűnt teljesen ok, csak még vacsorázni kéne. Egy taxival bementünk a városkába. Ez egy klasszikus gazdag elővárosi rész, bár önálló város. Ahogy a világon mindenütt, itt étterem nincs, házhoz szállítás van, mindenki a várfala mögött él. A taxi az óceán parton kitett, nem fogadtuk el az ajánlatát. Sétára fogtuk a dolgot. Egy óra múlva beültünk az egyetlen nyitva lévő étterembe. A kaja nem volt zseniális, kivéve Zitáét aki mindenféle disznóhúsokat, rózsa és  egyéb lekvárokkal evett. Szerinte a szakács francia volt, így neki ez nagy élményt jelentett, mi csak az éhségünket mérsékeltük. Visszafelé is kértünk taxit, ami egy órán át sem jött. Éjfél lett és elindultunk vissza a campingbe gyalog. Már 1 órára ágyba kerültünk. Nem ez a nap lesz a kalandtúra egyik emlékezetes napja.

Honlapunk: www.gaop.hu
 
 

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június