6. nap a nem vágyott kaland 02. 01.
A reggelünk ragyogóan indult. Elsétáltunk a reggeli péksüteményért és a korábbi maradékokat kiettük a hűtőből, mivel itt az egyik országból a másikba élelmiszert a határon átvinni nem lehet. A terv az volt, megkapjuk a csoda autóinkat és irány Argentína. A csomagolás, rendrakás után már az utolsó búcsú pisiléssel kapkodni kellett, mert jött értünk az autó, 10 óra előtt egy perccel.
Az autó elvitt a Holidayrent telepére. Vártak. Egy autó szépen felkészítve, tisztára mosva állt az iroda előtt. Ruth a csúnya nevű lány - egyébként nomen est omen – kedvesen fogadott, száz információt közölt velünk. Én közben forgattam a fejem és kerestem a másik autót. Néhány kedves mondat után Ruth közölte, a másik autó mindjárt itt lesz, egy apró probléma adódott, de már a szerviz uralja a kérdést.
A különböző szerződések és főleg azok apró betűi, ami miatt nekünk lett egyre több kérdésünk, sok időt vett el. Kiderült a biztosítás csak azokon az utakon történt bajra jó, ami az általuk átadott térképen szerepel. Minden lehetséges kár felsorolva, persze jelentősen beárazva. Nem nálunk van furcsa szerződéses szokás, na itt is diktátum és nem szerződés a lényeg. Megértettük, tudomásul vettük a kockázatokat. Első kérésre adtuk a kártyákat a letétre. Mindenen túl voltunk, de hol a második autó? Kérdésünkre a válasz, egy apró alkatész hiányzott és nem volt az alkatrész üzletbe, de máshonnan beszerzik, és mindjárt jön. A várakozás és szerződéskötés közben kiderült, az eredeti Argentin indulást el kell felejteni. A főútvonalat most építik át, kígyózó sorok, kamionok, mert egy sáv járható csak váltakozó irányba. Na jó, maradunk Chilébe, majd kitaláljuk az új programot, na de ahhoz is autó kell. Csak pontosság kedvéért, ekkor már fél tizenkettő volt. Az első autó lett a bemutató autó. Mindent aprólékosan kívül belül bemutattak, még azt, hogy hol a kormány. Ez 1-ig eltartott, de másik autó nem volt. Ismételt érdeklődésünkre azt az információt kaptuk, hogy sajnos csak 3-4 órára lesz autó.
Zitáék beköltöztek a kész autóba, minden kütyűnek megtalálták a helyét, mi meg Apával a 32 fokban az udvaron (csak ott lehetett cigarettázni) üldögéltünk és vártunk.
Kisírtunk egy kávét meg némi hideg vizet. Bennem már akkor elindult a méreg, de visszafogtam magam. Zita lelkesen rohangált az autó és közöttünk. Új terveket szövögetett. Ha nem Argentína, akkor Chile és irány dél. Ekkor még komolyan bízott abban, hogy legalább Talca városáig elérünk. Én igyekeztem győzködni, hogy keressen egy közelebbi úti célt is. Ő is érezte, de nem akarta hinni, hogy a célok a mai napra csak az álmokban léteznek, a valóság még az is lehet, hogy még egy napot Santiagónak szentelünk. Ekkor már forrt bennem a düh. Kifizetünk a két autóra egy napra közel 300 Eurot és állunk egy santiagói udvaron. Szegény Pók volt az áldozatom, morogtam, mint a bolhás kutya, hogy kérjen ezért a napért kártérítést. Zita, aki az utazás az asztal másik oldaláról is ismeri, mondat ne balhézzunk, szegényeknek ez egy váratlan esemény. Na ez engem nem hatott meg. Ha fizetek, kapjak szolgáltatást.
4 óra autó sehol. Nem voltam boldog. Fél ötkor beinvitáltak az irodába és leültettek, hogy a híreket közvetíthessék. Hát jó volt, hogy ültünk. Megtudtuk, az autón egy kontroll lámpa kigyulladt (ki tudja a motor, a fék, az olaj visszajelző, vagy valami más?). Úgymond mindent végignéztek a szervizben, sőt a szenzorokat is kicserélgették, de probléma nem oldódott meg (lehet, hogy a bajt kellett volna felfedezni és orvosolni és nem szenzorokat cserélni?) De tök mindegy az ok a lényeg autó nincs!!!!!!!!. Ott álltunk letolt gatyával és hülyén néztünk ki a fejünkből. A 6 órás várakozás, az egy évi készülődés után az álmaimba rondítottak bele. Talán tettem egy-két nem kulturált megjegyzést, de éreztem, most baj van, elbőgőm magam, mint az ötéves gyerek. Felrohantam az emeletre a WC-be, gyorsan bőgtem egyet, majd, mint a dúvad visszamentem, várva valamilyen megoldást.
Ekkor már arról folyt a diskurzus, hogy kapunk egy kisebb teljesítményű, öreg és a lakórészét tekintve is szegényesebb és benzines autót. Na ekkor már Zitában is eldőlt a borjú. Mi van? Talán ugyanezen az áron egy sokkal jobbat tessenek ajánlani.
A vita során mi hangosak voltunk, Ők legalább csendesek, ennyi azért elvárható volt. Új megoldás: induljunk el ezzel az utóval és 4-5 nap múlva akár hol is leszünk utánunk hozzák a megjavított verdát. Itt is hétvége lesz, meg ki tudja mi a baja, tehát jövő keddre ígérik az autót (az évet nem mondták). Hát ez mind szép és jó, de mit kapunk ezért a maceráért cserébe? Én közöltem, akármivel, de már induljunk el. Nem vagyok hajlandó lemondani újabb napokra az impotens szolgáltató miatt, de ennek ára van. Pók udvariasan megkérdezte, hogy akkor most mit adnak cserébe? Közölték, mondjuk meg mi. Közöltem kérek vissza 500 Eurot és nem fizetem ki a 300 Eurot a plusz vezető díját. Szerintem nagyon szerény voltam, de Pókéknak ez egy kicsit furcsa volt, de Pók pontosan fordított. Rohangálás a főnökhöz, feltételünk elfogadva. Ekkor már fél hat volt.
Na is ettől a pillanattól, már csak röhögtünk. A lakórész, a camper nem fért rá a kisebb Nissan platójára, le akart esni. Ezt Apa, már látta előre, de várta a kísérlet végét. Persze igaza volt. Újabb rohangálás és én azt láttam, hogy egy Dodge tolat a camper alá.
 . 
Ja, folyt a hűtővíz, lelakottak a gumik, Apa nem nagy lelkesedéssel szemlélte
Mi az első pillanatban mondtuk, hogy nekünk jó a Dodge és akkor cserélni sem kell autót. Ők mondták, azt nem. Na mégis? Apa kuncogott, én röhögtem, szegény Zitáék meg szomorúan barátkoztak a gondolattal, hogy ma már Santiagót sem biztos, hogy elhagyjuk. Ez a mai nap komolyan felvetheti számukra azt a kérdést, hogy velünk kellett útra kelniük?
Hát a Dodge se egy könnyen került a camper alá. Itt meg az autó volt túl magas. Az emelő nem emelt akkorát, hogy a plató alácsússzon. Erre meg kicsi a camper. Na sok kísérlet után Apa jótékony segítsége mellett, rákerült a lakosztályunk a platóra. Közben kiderült delikátként, hogy ezt a Dodge autót már eladták, és telefonon négy napra visszakönyörögték az új tulajdonostól. Hihetetlen. Minden egyben volt, de hát a rögzítő lánc meg rövid volt (ezt meg első percben én vettem észre), egy hegesztés, kerékfújás, tankolás és lehet, hogy mehetünk vele?
Ekkor léphettünk palotánkba először, úgy este 7-kor. Kapkodva behánytam 3 bőröndnyi motyót, izzadtam, mint a ló és ki tudja, mi hol van. Ha valamit, ezt szerettem volna elkerülni.
Indulás fél nyolc után. A cél kijutni Santiagóból.
Hát ez az öszvér autó, elég izgalmas- széles, magas, hosszú és lengéscsillapítója csak fiatal korában volt. Olyan, mint egy óriási hajó, csak kerekei vannak. Apának az indulásig csak annyi ideje maradt, hogy a navigáció tartóit elhelyezze, de már az ismerkedésre nem. Útközben fedezte fel a lámpákat, a sebességeket (bár ez egy amerikai automata) miközben a szélessége miatt a buszok, biciklisek és a gyalogosok folyamatos kihívást jelentettek.
Sikerült 27 km-et megtennünk.
Táborverés fél tízkor, egy campingbe történt. Éhesen szomjasan, büdösen, de röhögve érkeztünk. A helyzet érdekes volt. Szerencsére Zita útközben szerzett sajtot, a reggeli maradványaiból szendvicseket készített, biztos, ami biztos. Mi persze lehülyéztük, na de soha többet. Néhány falat és jelentős mennyiségű gin és vodka után hangos visítások közepette, hideg vízzel lezuhanyoztunk és tettük el magunkat holnapra. |