Dél-Amerika 2013

11.nap a lazítás napja Puconban 02.06.

A reggeli szorgos munka után 11 kor bevetettük magunkat a Villarica tó melletti  Villaricatól 22 km-re fekvő Pucon nevezetű üdülővárosban. A város centrumában a parkolási gondok megoldása után sikerült egy igazi német sörözőbe betelepedtünk. A Wi-Fi kiváló volt, lehet, hogy a sör is, de ezt csak Zita próbálhatta ki, a fiúkra várt még a vezetés. Azonnal mindannyian kommunikációba fogtunk. Zita skyp-olt, Pók honlapot szerkesztett, én küldtem a beszámolókat, András Asust telepített. Jól elvoltunk. Szegény tulaj többször jött kérdezni, enni nem akarunk, a válasz mindig az volt még 5 perc. Ez másfél órát tartott. Több pincérlány is a megrendelésünk iránt érdeklődött, Apa mindegyiktől kérte a kis német kolbászkáját. Jól járt neki kétszer hozták ki, na végre nem éhezett. Kettő körül végre leraktuk a technikát és ettünk ittunk. Indulás előtt megtámadtunk egy bevásárló központot és mindent megvettünk ami kellet és ami nem. Bankautomata egy sem működött. Teli szatyrokkal és vékony pénztárcával indultunk a kialkudott nemzeti parkba, Ez csak a GPS szerint 27 km-re volt, nosza induljunk. Elértük a nemzeti parkot egy iszonyú keskeny hegyi szerpentinen, földúton. Jött minden szembe, busz, Colás teherautó, kukásautó és száz személyautó. Apa megtanulta hol a széle a mi autónknak Többször érezte azt, ebből baj lesz, de mindig sikerült. Hihetetlen, hogy ezeken a keskeny utakon mik férnek el egymás mellett. Végre a bejárathoz érkeztünk. Na ide nem tudunk bemenni, mert magasak vagyunk. Meg kell fordulni. Két sorban parkoló autók, terület semmi és még mögöttünk száz autó, aminek mi álltuk el az útját. Zita kiadta a parancsot: fordulás. Pók szófogadó ember, ezt el is kezdte.  Ő és más is ebből az autóból egy hangot ne lát hátra, így nem láthatta a feltornyosult forgalmat sem, de Zita fordulást rendelt, tehát fordulni készült. Na kapott is érte, hiszen ki kellett volna találnia, hogy nem fordulni, hanem félreállni kell. Helyzet tisztázása után zseniálisan mindent megoldott, jött Apa, akinek igyekeztem segíteni, de az mint általában rosszul sült el. Zitával ezt is megoldották. Már csak egy problémát kellett megoldani, hogy hol éjszakázunk. Kaptunk egy nevet Carlosét, ezt kellett fellelnünk. Sikerült.

.

Folytattuk a lustit és nem főztünk, Carlos konyháját próbáltuk ki. Pókkal mi enyhén szólva ehetetlen marhát kaptunk, Zita és Apa a pisztrángjukkal viszont jól jártak A bor finom volt. Békében mentünk aludni!

Honlapunk: www.gaop.hu
 
 

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június