Dél-Amerika 2013

A vízesés és az óceán a 13. napon 02. 08.

Nem maradt ki egyetlen nap sem, csak én rontottam el számolást. A honlapról vettem észre, mert Béla természetesen jól számol, és rajtunk tartja vigyázó szemét.

Itt a napok repülnek. Nap, mint nap olyan csodákat látunk, hogy kora reggeli indulást követően szinte egy pillanat alatt este lesz. Sok az élmény és még kicsi rendezésére, feldolgozására sem maradt időnk. Este eldöntöttük Chiloe szigetén tartunk egy lazább napot, ha lehet, még alszunk is délután, hát majd kiderül. (Persze megint másnap reggel írom a dolgot).
Az előző napi tömeg miatt kihagyott vízesést reggelre hagytuk. A canopy megviselte a csapatot, a véraláfutások reggelre már mindenkin mély lilában jelent meg. (Én majd beszartam az izomláztól.) Hősiesen keltünk korán, mert a vízesést fél kilenctől lehetett bejárni. Ez csak 12 km-re volt a campingünktől. Kicsit később indultunk, mert én nem lettem kész a beszámolóval. Így is háromnegyed kilenckor mi voltunk az elsők a parkolóban.

.

Ez a Petrohue vízesés. Leírhatatlan. Nekem azonnal az albániai Valbona jutott eszembe, csak ott minden szikla fehér volt, itt meg fekete. A megkövesedett vulkáni láva között, tör utat magának a víz. Hol széles mederben a kövek között fodrozódik (nagy sebességgel, nagy mennyiségben) a víz, aztán áttöri egy kis szakaszon a követ, és a mélybe esik, majd megint széles mederben folyik tovább. A víz kristály tiszta, gleccser volt a mamája. Hangos, alig lehet mellette a szót meghallani. Fotóztam, de itt is egy ilyen fényképezőgéppel csak a felszínt lehet megmutatni.

De szerintem egy profi fotós is csak egy részét tudja megmutatni. Ezt látni kell! Már itt vagyunk lassan két hete, és most találkoztunk csak külföldi turistával. Elvétve egy-egy francia és német egyedül utazóval hozott össze a sors, de itt igazi amerikai csoportba botlottunk.  Érdekes, hogy a belföldi turizmus dübörög, szálláshely is alig van, de az argentinon kívül nem találkozunk más külföldivel. Hülyék az emberek, ez egy jó ország és gyönyörű.

Visszamentünk a campingbe vízzel feltölteni az autókat és a mosott ruhát elhozni. Minden tiszta, de szutyok víz. Majd lesz vele valami. (Valóban lett: büdös. Hát itt nem illatos öblítőt használnak. Nekem jó, de Mama ahányszor megszagolja, eret akar vágni magán) Itt este éjszaka és reggel nagyon párás és hideg van. Úgy 10-12 fok, és mindenről folyik a víz. A hálózsák zseniális, éjszaka sohasem fázunk.

Indulás Puerto Monttba 10 óra után. Persze nem a nagy kikötőváros a cél, hanem egy újabb nemzeti park, az Alerce Andino. Zita megolvasta, hogy a növényvilága különleges, 40-45 méteres fákkal. Ez Puerto Monttól úgy 60 km-re van. Természetesen földút, mosódeszka volt alattunk. Én útközben tényleg azt hittem vége az autónak és a fogsorunknak. Félkettőre értünk a park bejáratához. Itt kiderült, különböző hosszú és idejű sétautak vannak. Mi egy gyerekeknek és öregeknek szóló félórás tanösvényt választottunk. Itt hirtelen egy őserdőbe kerültünk, miközben a látóhatáron széles havas, gleccserrel borított vulkánok vettek körül. Eléggé különleges a környezet. Apával mi percre pontosan teljesítettük az időt (elindította a stopperjét). Zita és Pók ráhúztak még egy háromnegyed órát.

.

.

.

Megérkezésükkor kiderült, csatáztak egyet a piócákkal. Pók zokniján áthatolt a pióca és megkóstolta. Nem eresztette csak egy tiltott cigaretta parázs hatására. A tiltott azt jelenti, hogy itt a nemzeti parkok jelentős részében nem lehet cigarettázni. (Azért egy félreeső zugban megfőztük a kávénkat és rá is gyújtottunk. Az a bűnös szenvedély…)

Élvezkedés után fordultunk vissza az igazi cél irányába Chiloe szigetére. Most rajtam volt a navigálás, szerencsémre az n-Route egy másik utat jelölt ki, ez kevésbé rázott, rövidebb is volt, (mint utóbb kiderült, 10, azaz tíz méterrel arrébb vezetett) gyorsan beértünk Puerto Monttba. Természetesen 5 óra magasságában a legnagyobb dugóba. Csoda folytán nem tévedtünk el és ráleltünk a Parguaba vezető útra. Innen indult a komp. Az 5-ös főút végén van a kikötő, szó szerint az útról a kompra hajtottunk fel.
A komp azonnal indult. Ez egy leírhatatlan látvány. Hajózunk a Csendes Óceán öblében és a látóhatár szélén hosszan, hóval borított hegycsúcsok, amiket a lemenő nap világít meg. (fotózhatatlan) Néhány perc múlva a kompunkat delfin csapat kísérte. Játszottak a komp által gerjesztett hullámokkal, pelikánok és sirályok meg a levegőben tartottak bemutatót.

.

Kikötés után irány Ancud a sziget egyik nagyobb városa. Itt akartunk táborozni. Zita egy turista információs irodát megtámadott. Kaptunk néhány camping címet és egy rossz hírt, mely szerint a sziget déli csücskéről induló hajók tele vannak, egy hét múlva az egyik autó 2 hét múlva a másik tudna áthajózni a chilei szárazföldre. Döntés: itt maradunk a szigeten, amíg érdekes (egy pihenő nappal együtt) és vissza az úton, amin átjöttünk. Na holnap eldöntjük a további útvonalat.

Noha az információs ember állította, hogy az út mentén egy parkolóban is leállhatunk éjszakára – a fiatalok hajlottak is rá – de nem volt igazán jó hely sehol. Szerencsénkre. Irány a camping. Szenzációs helyet kaptunk, a camping focipályáján parkolhattunk le. Van mosdó, villany, víz és ébredéskor az Óceánt látjuk.

A vodka után rendeltünk egy taxit és megtámadtuk az egyik kedvelt éttermet. Zita és Apa ismételten hatalmas tengeri szörnyekkel megrakott tálat nyomtak magukba. A vacsora előtt elfogyasztott déli szutyok (Pisco) és a bor megtette jótékony hatását. Hazafelé még a nyilvános fitness gépeket is kipróbáltuk, ezt Zita meg is örökítette.
Igazából nevetséges összegért 2,000 peso (kb. 1,000 Ft) hozott „haza” a taxi, csaknem a házunkig, de a focipályára már nem mert bejönni az éjszakában. Sebaj.

Bebújtunk a hálózsákba és senkit nem kellett altatni.

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június