Dél-Amerika 2013

50. nap még rohanunk 03. 17.

Reggeli ébredést követően az Antofagasta cél előtt meglátogattunk egy halott várost. Ez egy az 1900-as évek elején alapított bányász város volt, amit a katonai diktatura győzelme után politikai fogolytáborként használtak. A dolog hallatlanul nyomasztó volt. Egy szinház épület maradt még egyben, szinte minden épület az összedőlés határán  volt, romokban. Turista látványosság, még fizetni is kellett a nyomasztó élményért.

.

.

Később megcéloztuk Baquedano várost, ahol egy vasút- múzeum volt a cél. Átmentünk a városon megállás nélkül, mert a vasút-múzeum távolról sem volt érdemes megállásra. Lehet, hogy ez volt az oka az útvonal választásnak? Jó lett volna tudni. 

Délután sikerült Antofagastát elérni. A tengerpati főuton egy szimpaikus étterem előtt gyorsan kiálltunk. A tengeri szörnyek már hetek óta hiányoztak a csapatnak (nekem nem), a frissen sült hal szaga az ablakon beszállt. Indulás óta először ebédeltünk, természetesen én marhát ettem mint a legfinomabb tengeri szörny.

A térképeink két campinget jeleztek, amiből az egyikbe (nem is camping, hanem egyetemi szállás) sikerült be is jutnunk. Volt némi szolgáltatás, fürdő, WC, csak sajnos hideg vízzel. Én úgy döntötttem, már olyan mindegy, 2 napig leszek büdös.

Sajnos szégyen és gyalázat, de nem tűröm a magaslatokat. Több mint 10 napja olyan légszomjam volt, rengeteg coca rágcsálás mellett, hogy már Apát is idegsítette. (Bár Ő is állandóan rágcsálta.) Most a tengerszinten tudtam, muszáj összeszednem magam. A jótékony alkohol segített, hogy rendesen kialudjam magam. Keringésem rendeződött valamelyest, már csak a körülményeken kellett volna javítani.

.

.

DUBAI - 2011

Izrael 2006 június